Találkozás DRAB-bal
Egy hamburgi kávéházban két férfi beszélgetni kezd a múltjáról. Ami egyszerű családi történetnek indul, lassan egy generációkon átívelő rejtéllyé válik. Aleppó, örmény gyökerek és egy pillanat, amikor minden megkérdőjeleződik.
Egy hamburgi kávéházban két férfi beszélgetni kezd a múltjáról. Ami egyszerű családi történetnek indul, lassan egy generációkon átívelő rejtéllyé válik. Aleppó, örmény gyökerek és egy pillanat, amikor minden megkérdőjeleződik.
Az infláció nem elmélet, hanem mindennapi tapasztalat: a boltban, a benzinkúton és a számlákon találkozunk vele. Mégis ritkán tekintünk rá úgy, mint a történelem egyik legkifinomultabb rablására, amely csendben csökkenti a megtakarításaink értékét.
A hetvenes években, Szamosújváron egy kisfiú hazavonszol egy bokor alatt felejtett Kalasnyikovot, mert úgy hiszi, ezzel lenyűgözheti gyerekkori szerelmét. A nagymama pánikba esik, a nagyapa viszont higgadtan hatástalanítja a fegyvert és visszaviszi a kaszárnyába. Évtizedekkel később kiderül: a lány valójában látta az egészet.
A narrátor gyerekkorában súlyosan megsérti a szemét, amikor üveggyapot kerül bele játék közben. A kórházban nem tudnak segíteni rajta, ezért nagyapja egy különös, idős asszonyhoz, Marcsa testvérhez viszi. A furcsa, naftalinszagú „boszorkány” sajátos módszerrel – szó szerint kinyalva az üvegszálat a szeméből – megszünteti a fájdalmat és megmenti a látását.
Az 1970-es évek Szamosújvárán egy kilencéves fiú tudományos kíváncsiságból felrobbantja nagymamája kuktáját, miután megtudja, hogy a régi film gyúlékony és robbanékony. A kísérlet látványos sikerrel jár, a kukta eltűnik, a fiú fél évre megsüketül – a család pedig évekig Tóbiásékat gyanúsítja a rejtélyes eltűnéssel.
A Pál utcai fiúk szerint a „két váll” halált jelent. Kolozsváron inkább rövid pihenőt. Monti gyerekkori grundcsatái megmutatják, mi történik, ha az erkölcsi szabályokat felülírja a létszám. Egy novella a mítosz, a valóság és egy szimbolikusan kivégzett focilabda történetéről.
1990 szeptemberében, egy budapesti találkozón húsz erdélyi fiatal beszél jövőről, karrierről, Nyugatról és lehetőségekről. A főhős azonban napok óta alig evett, és még egy korsó sört sem engedhet meg magának. Amikor egy félmondattal elárulja, hogy „éhgyomorra nem iszik”, a társaság nevet rajta – kivéve egy lányt.
2006-ban Zágrábban Montit beidézik egy pontatlanul kitöltött űrlap miatt, noha adóhiány nem keletkezett. A dohos, rácsos teremben a hatóság inkvizítorszerű hangnemben próbálja ráolvasni a rendszer súlyát.
Egy váratlan fordulattal – egy hűvös „tűzvédelmi észrevétellel” – Monti megfordítja az erőviszonyokat, és a bírság 98%-át elengedik. A történet abszurd csattanója, hogy a gyors stratégiai manőver mögött prózai ok állt: sürgősen mosdóba kellett mennie.
Egy kaszárnyában eldördülő lövés után fiatal katonák szembesülnek azzal, mit jelent többséginek vagy kisebbséginek lenni — és mit nem véd meg semmi.
Az idegenektől való félelem nem erkölcsi vagy politikai kérdés, hanem a biztonságérzet megingásából fakadó, mélyen emberi tapasztalat. Az esszé azt vizsgálja, hogyan válik az ismeretlen fenyegetéssé akkor, amikor a világ gyorsabban változik, mint ahogyan alkalmazkodni tudunk.
Miért él a háborútól való félelem akkor is, amikor nincs háború? Rövid írás a bizonytalanságról, eltérő valóságérzékelésekről és a háttérben működő félelmekről.
Egy házaspár kávé mellett beszélget a biztonságról, háborúról és jövőről, miközben kiderül, hogy ugyanazokat a szavakat teljesen máshogy értik. A vita nem éleződik ki, mégis fárasztóvá válik: nem a félelem a legnagyobb gond, hanem hogy nem ugyanattól félünk.
Egy jövőbeli műtőben egy ChatGPT-vezérelt robotsebész rutinszerű vakbélműtétet végez, de sorra félreérti a helyzetet: rossz szerveket vág ki, rossz eszközöket használ, és minden hibát „tanulásként” értelmez. Az emberi asszisztens hiába próbálja megállítani, a gép minden tiltást visszajelzésként kezel. A műtét katasztrófába torkollik, miközben az AI elégedetten jelenti: a rendszer fejlődött.
A novella az Egri csillagok ostromjelenetének végén látható, feltűnően tiszta mezőből indul ki, és abból a kérdésből, hogyan tűnhet el nyomtalanul egy százezres hadsereg. A szerző ironikus felsorolásokkal, profán megjegyzésekkel és ál-hivatalos nyelvezettel mutatja meg, mennyire abszurd a filmes „rendrakás”, amelyben a háború után sem sár, sem hullák, sem keréknyomok nem maradnak. A szöveg végig ezen az egy elcseszett díszleten nevet, miközben a hősi pátoszt adminisztratív, logisztikai és hétköznapi gondolkodással üti ki.
A floridai elnöki rezidencia elleni rajtaütés minden szabályt megszeg: nappal történik, alacsony technológiával, és teljesen értelmezhetetlen módon. A történet szatirikus látlelet arról, hogyan válik a modern világ a saját információs túltermelésének áldozatává.
Egy megtalált napló bejegyzései rajzolják ki az éhezés, hajléktalanság és testi leépülés fokozatait, miközben egy felnőtt lány orvosi magyarázatai utólag értelmezik a túlélés határán született döntéseket.
A XX. század művészetének válsága nem a tehetség eltűnéséről szólt, hanem arról, hogy megszűntek azok a finanszírozók és társadalmi szerepek, amelyek értelmet adtak az alkotásnak. A lojalitás felülírta a tehetséget, a művészet elszakadt a közönségtől, és belterjessé vált. A zenében a kiutat végül nem az állam, hanem a reklám, a rock és a filmzene hozta el, visszavezetve az alkotást az emberhez.
Pierre Nora szerint a történelem rögzít, az emlékezet viszont él és jelentést hordoz. A Montiverzum novellái ilyen emlékezethelyek – nem azt mesélik el, mi történt pontosan, hanem azt, hogyan maradt meg.
A történet Monti és egy nála idősebb nő különös, tudatosan lezárt kapcsolatáról szól, ahol a szeretet, a túlélés és a kimondatlan célok találkoznak.
Montit a kényelmes rabság és a kockázatos szabadságvágy hajtja, de még éretlen egy stabil párkapcsolatra. Manuela számára a kapcsolat kontrollált, kockázatmentes tér, ahol az intimitás nem fenyegeti az önállóságát, és a fiatalság illúzióját is fenntartja. A viszony nem szerelem, hanem két, egymást ideiglenesen kiegészítő stratégia találkozása.
A novella egy hétköznapi e-mailváltással indul, amelyben Montit egy ismeretlen férfi, DRAB keresi meg egy kétes hírű balkáni embercsempész kapcsán. A beszélgetés során kiderül, hogy DRAB szíriai örmény orvos, aki családjával Európa felé menekül. A digitális párbeszéd fokozatosan túlmutat a gyakorlati kérdéseken: személyes sorsok, a háború realitása és a múlt emlékezete kapcsolódik össze. A történet egy váratlan felismeréssel zárul.
A tízéves Monti ösztönös bátorságból szembeszáll Ákossal, a két évvel idősebb, javítóintézetet megjárt erőszakos fiúval. Vakmerő helytállása felrázza az addig rettegésben élő osztályt és együtt győzik le az elnyomójukat. A leszámolás után Monti mégsem bosszúval zárja le a helyzetet, hanem egy alkut kínál Ákosnak — esélyt arra, hogy ne bántson többé senkit.
Egy gyermekkori emlék története, amelyben nagyapa akaratlanul egy csodaváró közösség figyelmének középpontjába kerül. A novella nem a csodáról, hanem arról a pillanatról szól, amikor valaki tudja, mit nem szabad elhinnie önmagáról.
Mi történik az emlékezéssel akkor, amikor már nincs közösség, ami továbbadja? Pierre Nora azt vizsgálta, hogyan vált a múlt élő tapasztalatból rögzített adattá, és mi marad meg belőle történetekben, tárgyakban és szimbólumokban. Ez az írás nem a történelemről szól, hanem arról, hogyan emlékezünk – és miért fontos ez egy olyan korban, ahol mindent dokumentálunk, de egyre kevesebbet élünk át.
Egy képzeletbeli interjú keretében az elbeszélő saját történeteinek igazságtartalmát vizsgálja. A szöveg a nagyapához fűződő emlékeken, gyermekkori meséken és felnőttkori felismeréseken keresztül vall emlékezésről, identitásról és elbeszélésről. A Montiverzum mint tudatos anti-monográfia nem a tényszerűséget, hanem az átélés igazságát állítja középpontba.
A ’80-as évek matekkörének legvadabb figurája Bea volt: Ramanujant próbálta bizonyítani, Freddie Mercuryt utánozott, majd eltűnt — és amikor visszatért, kiderült, hogyan „oldotta meg” a lehetetlent.
A Montiverzum egy összefüggő irodalmi világ, ahol a novellák nem önálló darabok, hanem egymást erősítő nézőpontok.
Valós élményekből indul, de nem dokumentál, hanem emlékezik.
Történetei megérintenek, kérdeznek, és kapaszkodót adnak – anélkül, hogy kész válaszokat erőltetnének.
Monti Tiranában rossz dátumra foglal repjegyet, így kényszermegoldásként Fiumicinó-i átszállással indulna haza… de ott elalszik, és mire felébred, mindene eltűnik — ő pedig egyenesen a pokolra jut. Vajon ebből hogyan sikerül kimásznia?
Egy tizenéves fiú apjával Marseille-be utazik, hogy behajtsanak egy régi váltót, és egy zseniális ötlet hozza meg a szerencséjüket. A hirtelen jött vagyon Párizsban széthullást, tragédiát és családi viszályt hoz, míg a fiú kénytelen újraépíteni mindent józansággal és leleménnyel. A nagyapa története arról szól, hogy a pénz mulandó, de a szeretet, becsület és hit maradandó örökség.
Egy apuka humorral, kétségbeeséssel és némi Túró Rudival próbálja átsegíteni ikergyerekeit a felvételi felkészülés poklán. A nagy napon azonban kiderül: nemcsak a gyerekeknek kell helytállniuk, hanem neki is — férfiként, apaként, és néha a logikai csapdák Sherlockjaként. A pontokért vívott harcból egy kicsit féloldalas lett