2014 január, Budapest

-Légy férfi!

Mindig ezt mondja a feleségem, ha valami lehetetlen, teljesíthetetlen feladatot kell megoldani, ráadásul gyorsan, tapintatosan és költséghatékonyan. Bevallom, nem igazán értem a feladatot. A gyerekek megírták az írásbelit és helytálltak a szóbeli vizsgán. Szerintem egész jól teljesítettek. Mit érthet a feleségem az alatt, hogy küzdjek meg a gyerekek pontjaiért?

A célra vezető út korábban sem aranyrögökkel volt megszórva. Akkor is az volt, hogy „légy férfi!”. Mintha létezne olyan gyerek a Földön, aki hallgatna az apja tanácsaira, ha tanulásról van szó (korrepetálásról már nem is beszélve)! Persze, hogy nem létezik ilyen gyerek, sőt nálunk egyszerre kettő van, aki „nem létezik”. És ha helyzet van, akkor azonnal összezárnak, egymás erősítik, mert mint tudjuk a szülő semmi másra nem való, csak arra, hogy a gyerekei életét megkeserítse, például azzal, hogy tanulásra kényszeríti. Felháborítóak ezek a felnőttek.

2013 október

Mint egy falat kenyér, úgy kellett ez a Pitagorász előkészítő, ugyanis kiderült, hogy Budapest viszonylatban milyen szánalmasan alulképzettek a saját sulijukban egyébként kiválóan teljesítő gyerekeink. Nagy mellénnyel mentek be az első előkészítőre és a küszöb alatt a parketta rései között jöttek ki a teremből. Csak az a remény tartott életben, hogy ha már országszerte szánalmas alatti szintre süllyedt az alapfokú oktatás, akkor az én gyerekeim (akárcsak a félszeműek a vakok birodalmában) valahogy mégiscsak bejutnak az álmaik hat osztályos gimijébe. Nem kell azzal foglalkozni, hogy a feladatokat talán még a 90-es évek szintjére méretezték, amikor még volt valami működőképes közoktatás. Egyszerűen tudomásul vesszük, hogy magasan van a léc, de ugyanúgy megszűri a diákokat. Mindössze annyi változott, hogy a 90-es években még 50% teljesített 75% feletti eredménnyel, most meg már csak 25-30% fog.

Csak ne kellene mindig azt látnom, hogy amennyiben a szorzótáblát meghaladó bonyolultságú feladatokkal szembesülnek, akkor opálossá válik a szemük! A fiam elkezd hangtalanul sírni, a lányom meg bepörög, mint a centrifuga…persze közelében sem jár a megoldásnak.

-Gyerekek, jó hírem van!
-Nem érdekel…
-Engem sem…
-Kimegyünk az erdőbe sétálunk egyet. És közben matekozunk.
-Na ne…még sétálás közben is matekozunk?
-Igen, és van is egy komoly érvem.
-…
-Matekozás közben elég nehéz dolog sétálni, de séta közben tökéletesen lehet matekozni. Szóval, matekozni akartok, vagy sétálni?

Rájöttem a matek oktatás egyik legnagyobb hiányosságára, de ahhoz, hogy ezt a gyerekeimmel tudatosítsam, tiszta fejekre van szükségem. A közelükbe ne legyen könyv, ceruza, vagy füzet!

-Mivel ilyen ügyesek voltatok, és a sétát választottátok, ezért jutalomból két nagyszerű lehetőség közül választhattok.   
-…?
-Kértek-e fejenként egy-egy Túró Rudit, vagy rövidítsük le a matek órát 10 percre?

-Tíz perces matek!
-Tíz perces matek!
-Nagyszerű. Akkor e tíz perc első két percében elfogyasztom a két Túró Rudit. Mmmmm, de finom!
-…
-Ja, hogy ti is kértetek volna? Annyira sajnálom! Na, szóval, kezdődjön a matek óra! Maradt hét perc. Megfigyeltem egy apróságot, ami tönkrevág titeket, meg mindenkit és én most megosztanám veletek a bölcsek kövét, az ősök tudását, satöbbi.
-…
-Szóval különbség van a suliban és a felvételin adandó feladatok között. A lényeges különbség, hogy a suliban adott feladatok nagy része abból áll, hogy megadják egy adott képlet két tényezőjét, te meg kiszámolod a harmadikat. Mindig pont annyi adatot adnak meg, mint amennyire szükséged lesz. Aki még ezt is el tudja rontani, az vessen magára!

A felvételin egy kicsit más a helyzet. Van úgy, hogy több információt adnak meg, mint kellene. Van úgy, hogy nem kell mindent kiszámolni, csak néhány adatot. Van úgy, hogy több helyes megfejtés is van.

-…
-Összességében: nézz rá a feladatra! Hunyd be a szemed és ne azt nézd, hogy mit tudsz kiszámolni, hanem azt, hogy mit kér a feladat. Ha anyátok tőlem annak idején azt kérte, hogy cseréljem le a teleszart pelusotokat, akkor nem örült volna annak, ha pelus csere helyett ismételten megetetlek titeket répa pürével, mert csak ahhoz értek, meg különben is a pelus csere szar meló. A feladat a pelus cseréje volt, ezt kellett elvégezni. Szóval behunyod a szemed és felteszed a kérdést: hol van a kakis pelus? Világos?

-Apa, ez egy nagyon ronda, gusztustalan hasonlat volt.
-Kár, hogy ezt nem így mondták el nekünk a suliban. Azt hiszem, hogy ezt most megértettem.
-Második lépés, hogy megpróbálod kitalálni a megoldást. Közben filózol, hogy milyen csapdát rejthettek el? Egyfajta csapda a túl sok információ, másik az eltérő mértékegységek használata, a harmadik, hogy megpróbálnak időzavarba kergetni. A nehéz feladatokat az elejére teszik és annyit vacakolsz velük, hogy nem marad időd a könnyebbekre.
-Mekkora szemétség…
-Akkor mire is gondoltok, ha megláttok egy feladatot?
-Kakis büdös pelusra!
-Ügyesek vagytok, nektek is hoztam egy-egy Túró Rudit.

2014 január, Budapest

Kemény fél évünk volt és a következő percekben megtudjuk, hogy ez mire volt elég.

-Monti apuka, itt vannak a lányának az eredményei! Egészen kiválóak, büszke lehet rá!
-És a fiam?
-Ja, hogy ők ikrek…pillanat…végülis ez sem rossz! Sőt!

Mi az, hogy „végülis ez sem rossz”? Elszúrta volna a büdös kölyke? Úgy döntöttem, hogy a magyar nyelv és irodalommal kapcsolatos kérdéseket át sem nézem, inkább  félretolom. Minek foglalkozzon az ember olyasmivel, amihez nem ért? Marad a matek feladatok vizsgálata.

Hoppá!

A kilences feladatnál nyolcból öt különböző helyes választ lehetett kiválasztani. A fiam mind az ötöt bejelölte, de a pontozásnál csak négyet vettek figyelembe. Az meg mínusz egy pont. Felháborító. No de ahol ilyen hiba előfordul, ott talán érdemes jobban megpiszkálni a többit is. Kétszer mentem végig az összes feladaton, de nem találtam több malőrt. Hacsak…Ilyen nincs és mégis van! A kis sráctól nemcsak elvettek egy pontot, hanem a megszerzett pontjait is tévesen adták össze. Így már összesen két pontot vettek el tőle!

-Igazgatónő kérem! Szeretném, ha a bizottság átnézné a fiam matek eredményeit. A kilences feladatnál rosszul pontoztak, ráadásul az eredményeket is tévesen adták össze.
-Ilyen nálunk nem szokott előfordulni.
-Annál jobban elszomorít, hogy ez pont a fiamnál fordult elő.
-Máris nézem…aha…uh…ezt tényleg elszúrtuk. Elnézést. Kérem, hogy írjon egy kétsoros beadványt az osztályozó bizottságnak címezve, amelyben vázolja a hiba, illetve a hibák lényegét. Az eredményt egy személyben én magam nem tudom megváltoztatni, de a helyzet eléggé egyértelmű.
-El is készültem.
-Pillanat, a másodpéldányt máris szignózom.
-Köszönöm, igazgatónő.
-Még egyszer gratulálok a két kiváló gyerekhez!

A feleségemről közben teljesen megfeledkeztem. Az utolsó emlékképem háromnegyed órával ezelőtt az volt, hogy: „Légy férfi!”. Egyébként az igazgatónő egészen csinos…ezt nem azért mondom, mintha…csak úgy  megjegyeztem.

-Nos, hogy sikerült?
-Minden rendben.
-Bővebben?
-A lányunk briliáns volt, ha jól számoltam a második helyen jutott be. A fiunktól tévedésből levontak két pontot. Szerintem nem volt szándékos, de a lényeg, hogy megtaláltam. Férfiasan megküzdöttem ezért a két pontért.
-Ezek szerint nem az igazgatónővel beszéltél?
-De igen, de tudod, ő olyan…férfias jelenség. Kemény, határozott.
-Fejezd be!
-Szóval találtam két elveszített pontot a fiamnak. Így a gyerekek pontosan azonos eredménnyel fognak állni a második-harmadik helyen.
-Ezt nem is gondoltam volna. Szép. Tudtam, hogy ilyen helyzetben téged kell bevetni!
-…
-És a lányunk?

Bakker…az ő írásbelijét meg sem néztem. Mert minek, ha amúgy is TOP-on van? És látom a feleségem szemében a dühöt, meg a csalódottságot. Mindössze egy rövid tempóval maradtam le arról, hogy valami ügyeset hazudjak, hogy „átnéztem, és minden rendben volt, és jaj, milyen szép rendezett volt a kézírása, bla bla bla”. És tényleg végig csak a papírokat néztem, még véletlenül sem az igazgatónő dekoltázsát (persze a fejemet sem fordítottam félre, mert az már-már udvariatlanságnak, sőt bunkóságnak tűnt volna). Mit is lehet ilyenkor mondani egy aggódó anyatigrisnek?

-Tudod, ha az embernek egy fia van…

Jola reflexiója

Tartalmát tekintve az opusban a buzdításnak szánt útravaló leple alatt két lehetőség is körvonalazódik: higgadt harc a pontokért és a „férfi légy” két domb közt egy völgybe szálló álmatag tekintete.

Az élelmes leányka, aki akár még az IKEA raktárpolcról is talpra esik egy erdei tündér fényével jár élőre, míg a fivérét mintha a pechvogel kergetné – legalábbis apai szemszögből. Az árva kiskamaszként sollertiadús* nagypapa elfojtott kétségbeesésének búvópatakja csobban a tudatalattiból az ikrek közti kontraszt irodalommá élesítésekor.

Vagyis:

Aki kiskorában négy országon átvergődve a népirtásból a világháborútól amputált világban egzisztenciát teremtett, annak – ha az egyik patácska a dédunoka parádés galoppjakor a vörös szőnyegen majdnem félig kilóg – aligha jelenthet traumát, de az emiatti aggódás esetleg. Változik az értékrend, mintha az életrevalóság tiszta hangja a virtuális létbe rekedne: Nagyapám még kaszabolta a taljánokat az Isonzónál, fiam megrettent, mikor egy madár berepült a házba. Én is már-már a halál torkában érzem magam, ha pár percre megszakad az internet.

*sollertiadús = Ez a szó szerintem Jola találmánya, de az AI kódfejtése szerint: kötelességtől, elvárásoktól és belső fegyelmezéstől túltelített, érzelmileg elfojtott

Kedves olvasó, ha a montiverzum további történeteit is szeretnéd elolvasni:

– nagyapám történeteit ITT találod, én EZZEL kezdeném
– Erdély világa ITT nyílik meg, és én EZZEL indítanék
– a felnőtté válás és morális kalandok ITT, kezdésnek EZT ajánlom
– a világra tartott görbe tükröt pedig ITT, és talán EZZEL érdemes kezdeni