2016, Novoszibirszk, Marriott Hotel, helyi idő szerint reggel 6.30

-Bzzzz,bzzzz,bzzzz, bzzzzz
-Hallo, Monti…segíts, meghalok!
-Részemről nyugodj békében pajti. Nem fogsz hiányozni. Picit sem.

2016, Novoszibirszk, Marriott Hotel, helyi idő szerint reggel 6.31

-Bzzzzz, bzzzzz, bzzzzz
-Figyelj, Monti, ne tedd le, tényleg végem van. Mindenem fáj, a fejem, a gyomrom, a májam, felsorolni sem tudom és komolyan mondom, még a s@gg@m lyuka is troppá van. Azt sem tudom, hogy mi van velem. Tiszta vér a lepedőm, szerintem rákos lettem.

-Szerintem csak berúgtál és fejreálltál.

-Monti, könyörgöm, meséld el, hogy mi történt tegnap este! Elindultunk, de hogy a búbánatban értünk vissza a szállóba?
-Alexej,…az még megvan, hogy elindultunk négyen?
-Aha, rémlik.
-Az megvan, hogy Szergej rástartolt arra az üzbég csajra?
–Kirgiz volt a csaj
-Nem mindegy?
-Hát, a saját szempontunkból nézve valóban mindegy.
-Az megvan, hogy Szergej a kezünkbe nyomott fejenként 100 dolcsit, miközben ő elvonult a tádzsik csajjal?
-Kirgiz volt a csaj…
-Ezt már átbeszéltük! Tökmindegy, hogy kirgiz, vagy türkmén. Vágott szeme volt, nagy dudákkal és hetyke kis bajusszal.
-Jaja, meg a dereka is egy kicsit szőrös volt.
– Szergejnek bejött, ez a lényeg. Utána átmentünk pörgetni egyet a kaszinóba. Megvan?
-Rémlik, mintha nyerésben lettél volna.
-Igen, Alexej Vladimirovics, mert van egy elméletem, mely szerint ha ötször egymásután kijön a piros, a páros, vagy a kicsi, vagy ennek az ellenpárja, akkor hatodszor ellene kell játszani és ha mégis ismét kijön, akkor duplázol. Én ezt tettem és Iván is ugyanezt játszotta. Te meg már akkor sakálrészeg voltál.
-Rémlik valami.
-Szóval ötször jött ki a páratlan, hatodjára megjátszottuk a párost és nyert. Közben kijött öt Passé, úgyhogy Manque-ra tettünk immár kétszázat és ezt is megnyertük. És így tovább, ameddig fejenként már közel 2000 dolcsi nyerésben voltunk.
-Bocsi Monti, én nem számoltam a pénzeteket, csak véletlenül beejtettem a 100 dolcsis zsetonomat a nullásra.
-Rohadék!
-De komolyan, csak kicsúszott a kezemből, nem is akartam, nem gondoltam komolyan. Véletlenül így sikerült. Tehettem volna a 10-esre, vagy akármire.
-Menj a francba! Annyi jó érzés nem volt benned, hogy ezek után nekünk is visszacsorgass valamit a 3500 dolcsidból. Miután ugye nekünk taxira való sem maradt…
-Bocsi
-Röhögés közben összehánytad a rulettasztalt. A saját hitelkártyámmal fizettem, hogy ne verjenek agyon ott helyben.
-Bocsi. De azt meg tudod mondani, hogy ha már így szétnyertem magam, hova lettek a zsetonok?
-Iván és a londiner vittek be a szobádba, nem tudom, hogy mi lett a zsetonokkal. Ivánt hívtad már?
-Nem vette fel, kicseng. Monti, rosszul vagyok, vigyél kórházba, mert meghalok.

6 órával később, sürgősségi ügyelet.

-Jól vagy pajti?
-Monti, köszi az életmentést!
-Alexej, figyu, nagyon kemény mondanivalóm van. Próbálj nyugodt maradni!
-Rákom van?
-Nem egészen..nézd…beszéltem az osztályvezető orvossal. Ő is aggályosnak találta a nagyon erős alhasi fájdalmaidat, meg azt, hogy folyamatosan vérzel.
-Úristen, rákom van!
-Várj, szóval megröntgeneztek.
-És?
-Rákod nincs egy darab sem, viszont hiánytalanul megtalálták a tegnap eltűnt zsetonjaidat.
Ekkor Alexej felhördült: –megölöm Ivánt…

Iván verziója ugyanarról az éjszakáról

A repülőtér felé, menekülés közben, Novoszibirszk, Szibéria, 2016

Nem szoktam panaszkodni. Én egy rendes, becsületes katonacsaládból jövök, nálunk a hőemelkedés nem betegség, a fagyhalál pedig maximum kellemetlen. De az, amit tegnap este végig kellett néznem, az már túlmegy mindenen.

A kaszinóban kezdődött. Négyen voltunk: én, Monti, Alexej, plusz Szergej, aki már eleve a nők miatt jött. (Sosem játszott rendesen. Egyszer még az édesanyját is elvitte vacsorázni, csak azért, hogy elkerülje a pókerasztalt.)

Monti valami bonyolult elméletet magyarázott arról, hogy ha ötször kijön a piros, akkor hatodjára biztos fekete lesz. Hát persze. Még sosem láttam embert, aki ilyen matematikai hittel verné tönkre a fél fizetését. Alexej viszont… ő más kategória. Az első körben a nullásra ejtette az egyetlen zsetonját. És bejött. Mentségére legyen mondva, annyira be volt lőve, hogy fogalma sem volt, hogy hol van és mit csinál. A krupié annyi zsetont tolt elé, hogy a széke elkezdett hátrafelé csúszni. Röhögött, mint egy részeg majom, aztán szépen lehányta az egyik rulettasztalt és (ha ez nem lett volna önmagában elegendő) egy helybeli maffiavezért is. Monti kiakadt, persze, mert neki kellett gyorsan előrántania a hitelkártyáját, hogy fedezze a kárt. Na, de most jön a lényeg.

Monti taxit hívott, mert akkorra már csak ő tudott folyékonyan beszélni (oroszul). Alexejt ketten vittük fel a szobájába: én meg a londiner, aki szerintem az orosz titkosszolgálatnál dolgozhatott korábban, mert még azt is tudta, hogy Alexej melyik büdös zoknijába rejtette a tegnapi pizzamaradékot.

Na, és ott volt a rakás zseton.

Most mondd meg… mi legyen velük? Alexej akkorát horkolt, mint egy MiG-29-es hajtómű. Nem volt nála pénztárca, meg lyukas volt a mindkét zsebe. A londiner hölgy meg csak bámult, aztán kérdezte: – Вы что, собираетесь это оставить здесь? (Csak nem akarja itthagyni az egészet?)

Hát… nem, nem akartam ott hagyni. De elrakni sem. Mert én rendes ember vagyok, a magántulajdon meg szent és sérthetetlen. És akkor észrevettem, hogy Alexej, amolyan „malacpersely pozícióban” félig fekszik, félig térdel az ágyon. Így szinte adta magát a végső opció: „a testüreg hadművelet”. Nem volt gusztusos, de biztonságos és adómentes..

Engem azért hívtak, mert értek az elektronikához.

Az igazsághoz tartozik, hogy nem vagyok orvos, de három év katonai kiképzés alatt megtanultam néhány technikát. Nem volt steril, csak hatékony. Reggelre magam részéről el is felejtettem az egészet.

Amikor Monti hívott, hogy „Alexej készül meghalni”, először azt hittem, allergia. Aztán amikor mondta, hogy „véres lepedő”, akkor valami elkezdett derengeni. Meg amikor hozzátette, hogy a röntgen szerint megtalálták „az eltűnt zsetonokat”, akkor egészen pontosan minden beugrott.

Még most is hallom Monti hangját a telefonban:

– Iván… megtalálták a zsetonokat…

– És…?

– És együtt volt mind a harmincöt darab.

– Igen, én is annyit számoltam.

– Hát, akkor örülj, mert ha csak egy is hiányozna, akkor most Alexej lopás miatt feljelentene. Így csak egyszerűen… csak meg akar ölni.

Zárszóként: Iván ezt követően Habarovszkba menekült, ahol álnéven bujkálva testüreg-ellenes aktivista lett és már csak online játszik. Kesztyűben.

Kedves olvasó, ha a montiverzum további történeteit is szeretnéd elolvasni:

– nagyapám történeteit ITT találod, én EZZEL kezdeném
– Erdély világa ITT nyílik meg, és én EZZEL indítanék
– a felnőtté válás és morális kalandok ITT, kezdésnek EZT ajánlom
– a világra tartott görbe tükröt pedig ITT, és talán EZZEL érdemes kezdeni