Két férfi egy hamburgi kocsmában rakja össze a családfa történet darabjait.
Az egyik hisz abban, hogy semmi sem történik véletlenül.
A másik már csak abban hisz, hogy bármi történik holnap, ő azt túléli.

Fontos: Ennek a novellának két előzménytörténete van: Kicsi a világ és Találkozás DRAB-bal.

2016, Hamburg – másnap, délután, egy füstös kocsma hátsó asztalánál

A kocsma olyan volt, amilyennek Hamburgban lennie kell: sötét fa, ragadós asztallap, a sörhabban megülő életkedv, a sarokban valami zörgős zenegép, ami láthatóan már a berlini fal idején is így zörgött.. DRAB már ott ült, és olyan arccal nézte a korsóját, mintha diagnózist állítana fel róla.

– Na, Monti. – bökött a korsó felé. – Ma nem családfát jöttünk bogozni, ugye?
– Ma csak inni. Meg… – húztam el a szám – …kicsit igazságot szolgáltatni.
– Kinek?
– Sevimnek. DRAB felnevetett, mintha valaki rosszul mondta volna ki a saját nevét. – Az albán emberkufárnak? Neki? Igazságot? Monti, te tényleg nem érzed, mikor lépsz át a valóságból a kabaréba?

Koccintottunk. A korsó hangja olyan volt, mint amikor két kínos döntés találkozik.

– Oké – mondta DRAB. – Mondd el. Hogyan ismerkedtél meg egy ilyen piti bűnözővel?
– Jó. De előre szólok, hogy ez…
– …kínos?
– …emberi.
– Monti, az „emberi” a „kínos” szinonimája.
– Nos, – a második találkozásunk Szabadkán volt. – kezdtem. 2014-ben. Én átutazóban, ő meg…
– Ő meg üzletben – vágta rá DRAB. – Az albánok mindig üzletben vannak. Még akkor is, amikor alszanak. Az ugye megvan, hogy első találkozás nélkül nincs második? De gondolom, hogy ha második találkozás úgymond „emberi”, akkor az első maga lehetett a gyalázat.
– Odajön hozzám: „Mr. Monti?” – folytattam. – „Milyen kicsi a világ! Sevim vagyok!”
– Milyen kicsi a világ – ismételte DRAB gúnyos áhítattal. – A bűnözőknek tényleg van dramaturgiájuk. – Aztán elkezdte, hogy emlékszem-e rá. Mondtam: Szkopje, 2007.
– Aha.
– Bevallotta, hogy rossz a lelkiismerete, mivel annak idején ő lopta el a kocsimat. És… – itt kicsit megálltam – …hogy ezer euróért adta vissza. DRAB letette a korsót.

Az arca olyan volt, mint aki most látott egy orvosi csodát, csak épp visszafelé.

– Te tényleg fizettél neki ezer eurót… a saját autódért? – Hát… vissza akartam kapni.
– Monti, én orvos vagyok, de erre nincs gyógyszer. Kezdek kételkedni benne, hogy örmény vér csörgedezik az ereidben.
– Az örmény vér is tud naiv lenni.
– Nem. Az örmény vér maximum túlél. Te meg finanszíroztad a szervezett bűnözést. Ez már művészet.
– Azt mondta, hogy ez diszkont áron van, mivel így nem kellett vevőt keresnie, papírokat hamisítania, osztoznia a koszovói maffiával. Fast Moving Consumer Goods – mondta.
– FMCG! – hahotázott DRAB. – Monti, téged nem megloptak, téged tárgyiasítottak!.
– Azt mondta, kis befektetés, kis haszon, de kiváló a forgási sebesség.
– A te pénzed forgott, nem az övé – jegyezte meg DRAB, és ivott egy nagyot.
– Folytasd, hadd fájjon még jobban!
– Aztán panaszkodott, hogy a jövedéki adócsalás és a lopott autó már nem megy úgy, mint régen. Mindenhol klánok, jatt, állami maffia. A tesója belehalt, mert hitt a szabad piaci versenyben…Az állam viszont hitetlenként viselkedett. Mármint nem hitt a piaci versenyben.
– Ez bizony már tragédia – bólogatott DRAB. – Mármint az, hogy valaki a Balkánon a szabad piacban hisz.
– És képzeld: Koszovóban csökkent a cigifogyasztás.
– Na ne!
– Divatba jött az egészséges életmód.

DRAB felvonta a szemöldökét:– Ezt nem hiszem el.

– Ő megmagyarázta: a dohányos emberek szerveiért mostanában kevesebb pénzt kapni. DRAB olyan hangosan nevetett fel, hogy a pultnál valaki hátranézett.
– Monti, ez egyszerre undorító és zseniális. Ez a Balkán: morális csőd üzleti tervvel.
– Kérdeztem tőle, hogy akkor miből él. Azt mondta: pacifista, irtózik a vértől, ezért nem képezte át magát amatőr sebésszé, pedig ez lenne az a minimum, ha valaki veséket akar értékesíteni Olaszországban…
– Milyen érzékeny lélek.
– És ezért… – sóhajtottam – …gyalogtúrákat vezet. Zöldhatáron át.
– Ökoturizmus. – DRAB bólogatott.
– Lábnyommal, de anélkül, hogy bárki nyomot hagyna.
– Harmincketten voltak, fejenként kétszáz euró.
– Tehát még számol is. Ez már felvilágosodás.
– Aztán viccelődött, hogy Stockholmot válassza, vagy Budapestet, de inkább Budapestet a rezsicsökkentés miatt…és elröhögte magát
– Igen, igen – legyintett DRAB. – Az albánok is szeretik a magyar népmeséket.
Elhallgattam. DRAB rám nézett.
– Monti, te ezekkel tényleg szóba állsz?
– Ez a furcsa benne – mondtam. – Sevim egy rohadék, de közben… olyan úriemberként viselkedik, választékosan beszél, szavatartó ember. És emlékszik rám.
– Persze hogy emlékszik. Te voltál a legszabályosabban kizsákmányolható ügyfél. Aki még utólag is hálás. Az élet megy tovább Monti!

Koccintottunk, mintha valami szomorú ügyet ünnepelnénk.

– Na – mondtam. – Most te mesélj Juliette-ről. A közös dédanyáról! DRAB kifújta a levegőt. Mintha most nem sör lenne előtte, hanem valami, amit nem lehet csak úgy lenyelni.
– Nézd – kezdte –, a történelem néha olyan, mint egy rosszul pakolt bőrönd. Kinyitod, és minden másfelé gurul belőle.
– Megint költő vagy, Artur? Tegnap még hullákat pakoltál a kórházban.
–  Hadd legyek költő fél óráig. Na szóval. A hugenották…ez nekem fontos, ez egy családi legenda.
– …
– A hugenották nem maradhattak Franciaországban – folytatta. – XIV. Lajosnak az volt a mániája, hogy egy ország, egy vallás, egy király. Ők meg pont a vallásnál szúrták el. Nem kicsit.
–…
– Szanaszét futottak. És attól függően, mit tudtak a kezükben tartani, más lett a sorsuk. – Akinek finom volt a keze, Svájcba ment – mondta, és mintha tényleg látna valamit. – Rugó, fogaskerék, csiszolás. Genf, Neuchâtel, Lausanne… azok a kis műhelyek, ahol úgy reszelgették a percmutatókat, hogy azóta is vitatkozik a fél világ: melyik szebb, pontosabb, értékesebb. Patek Philippe vagy Vacheron Constantin. És itt nincs vége: Audemars Piguet, Blancpain, Jaeger-LeCoultre, Breguet, Piaget, Cartier, Longines – mind francia hangzású név, mind a hugenották keze nyomán.
– Én meg azt hittem, a fél világ azon vitatkozik, hogy Barcelona vagy Real Madrid – sóhajtottam.

– Barcelona, vagy Real Madrid, az a szegény emberek vitája. A gazdagok nem szurkolnak mondjuk a Barcelonának, vagy a Manchester City-nek, hanem megvásárolják azt.

–…
– Akinek a szeme a csillogást kereste, annak ott volt Oroszország – folytatta. – Fabergé tojás. Nem azért, hogy kikeljen belőle valami, hanem hogy vagyonokat lehessen zsebben hordani.
–…
– Ez tetszik. – bólogattam. – Az oligarchizmus húsvétja. És közben akkor még senki nem félt attól, hogy kizuhan a huszadik emeletről– tettem hozzá, és DRAB úgy nézett rám, hogy „te tényleg nagyon hülye vagy”.
– Akinek csak a földhöz volt tehetsége, annak Dél-Afrika – mondta. – A búrok befogadták őket, mert kapálni mindig kell, az Isten sem csinál jó bort burgonyából. Ezért hugenotta szőlőből lett a Pinotage. A holland-búr masszába kevert francia nyelvből lett az afrikaans, aminek a tizede ma is franciául cseng.
– És ők adták a világnak Charlize Theront is – böktem rá. – Plusz lehet, hogy Elon Muskot is…
– Elon Musk miatt nem kell bocsánatot kérnünk az egész világtól. Ő nem a hugenották leszármazottja – vágta rá DRAB reflexből, és ezen mindketten gonoszul nevettünk.
– Én is utánanéztem: a hugenották leszármazottjai közül nyolcan amerikai elnökök lettek. Washington, Grant, a két Roosevelt…
– Jaja, látom, Monti az elmúlt 24 órában olvastad a wikipédiát. Ki nem mondd azt, hogy Lyndon B. Johnson! – horkant fel DRAB.
– És Juliette? – kérdeztem. – Mit keres Aleppóban egy hugenotta?
– Pont ezt nem tudom – mondta és közben a korsót babrálta.
–…

– Csak azt tudom, hogy ott volt. Hogy megérkezett valahonnan. Hogy gyökeret vert és valahogy… – elharapta – …soha nem volt hajlandó feladni.

– Mert a svájciak minden balhéból úgy jönnek ki megerősödve, hogy bele sem mennek a sűrűjébe – vigyorogtam.
– Ne viccelj el mindent, Monti. Nem tudom a leánykori nevét. Nem tudom, hol született. Nem tudom, miért ment Aleppóba. A háború miatt még a sírját sem fogom megtalálni. Fényképem sincs róla, mert amikor az ember menekül, akkor nem a családi fotóalbumot, hanem a családtagokat és a vagyontárgyakat menekíti. És mégis… – a szemével megint keresett valamit – …minden, ami vagyok belőle ered.

Talán csak fényviszonyok változtak? Vagy DRAB szeme megcsillant egy pillanatra?

 – Aha. – kortyoltam. – Most jön az, hogy az ő bőröndjéből nem percmutató gurult ki, nem Fabergé-tojás, nem szőlővessző… hanem valami más.

DRAB rám nézett:  – Igen. Pont ez jön, a túlélés ereje – mondta egyszerűen.  – Az, hogy minden veszteség után feltápászkodsz. Cinikusan, de vidáman. Hogy van benned valami… makacs.
– Tehát Juliette hagyatéka nem óra, nem ékszer, nem borospince…
– Hanem az, hogy élsz, Monti. És én is élek. És a gyerekeink is.

További novellák a montiverzumban:

– nagyapám történeteit ITT találod, én EZZEL kezdeném
– Erdély világa ITT nyílik meg, és én EZZEL indítanék
– a felnőtté válás és morális kalandok ITT, kezdésnek EZT ajánlom
– a világra tartott görbe tükröt pedig ITT, és talán EZZEL érdemes kezdeni