A boltban az ember ráér beszélgetni. A pénztárnál mindig kialakul egy kis sor. Az emberek ilyenkor megnézik egymás kosarát, néha megjegyzéseket tesznek.

– Tavaly még ennek a fele volt – mondta mellettem egy idős hölgy, és felemelte a vadkovászos kenyeret.

A másik asszony bólintott.

– Ne is mondd! A cigi is. Ideje leszoknom…

Az ilyen beszélgetések minden boltban megtörténnek. Az inflációt nem kell elmagyarázni az embereknek. A boltban, a benzinkúton, a villanyszámlán mindenki látja. És mégis van ebben valami furcsa. Miközben mindenki érzi a húsba vágó hatását, valójában nagyon keveset és nagyon felszínesen beszélünk róla.

Az emberek sok mindentől félnek. Háborútól, gazdasági összeomlástól, migrációtól, járványoktól. Az inflációtól viszont alig félünk, pedig az infláció nem elmélet, nem grafikon, nem statisztika. Az infláció az, amikor ugyanazért a bevásárlásért egyre többet kell fizetni.

Az infláció különös jelenség.

Ha valaki kirabol egy bankot, az rablás. Hosszú éveken át tartó börtönbüntetés jár érte.
Ha valaki betör egy lakásba és elviszi az értékeidet, az is rablás. A büntetési tétel általában kisebb, mert nem érinti a közvagyont, de azért lehet következménye.
De amikor a pénzünk lassan veszít az értékéből, azt egyszerűen csak úgy hívjuk: „gazdasági helyzet”.

Pedig az infláció valójában valami egészen más.  Egy 50%-os infláció azt jelenti, hogy a megtakarításaid felét valaki csendben elvette. És nem is jár érte börtön.

Az infláció a történelem legkifinomultabb rablása.

Egy rabló hangos, fenyeget, erőszakos, de előle talán el lehet menekülni. Az infláció viszont nem ilyen. Az infláció inkább egy olyan svájci órásmesterre hasonlít, aki pontosan tudja, hogy hol tartod a pénzedet. És apró, milliméteres pontosságú mozdulatokkal foszt meg az értékeidtől. Nem egyik napról a másikra. Ma egy kicsivel drágább a kenyér. Holnap egy kicsivel drágább a párizsi. Jövőre egy kicsivel drágább lesz a nyaralás.

Az ember alkalmazkodik.Kicsit kevesebb kerül a kosárba. Kicsit több lesz az akciós termék. És egyszer csak azt vesszük észre, hogy az idén sem megyünk nyaralni a Balatonra.

Az infláció azért működik ilyen hatékonyan, mert lassan, csendben és arctalanul dolgozik. Soha nem érted. Mindig ellened.

Nézzünk csak egy kicsit a függöny mögé!

Az infláció végső soron mindig ugyanabból a forrásból ered. Nem a bolt okozza. Nem a pék. Nem a tejtermelő. Ők általában csak továbbadják a költségeik emelkedését és mi azt áremelkedésként érzékeljük. Az infláció akkor jelenik meg, amikor több pénz kerül a rendszerbe, mint amennyi áru és szolgáltatás rendelkezésre áll. Ezt pedig gazdasági és pénzügyi döntések idézik elő.

Ha valaki adót emel, mindenki tudja, ki emelte, viszont ha valaki inflációt okoz, a veszteség szétterül az egész társadalomban. Nincs egyetlen pillanat, amikor az emberek azt mondják: „ most raboltak ki minket”. Csak azt mondják:  „ minden drágul.”

És mégis van esély az infláció ellen védekezni.

Tény, hogy az infláció ellen az egyén egyedül keveset tehet. Esetleg megpróbálhatja tompítani a hatását: külföldre megy dolgozni, Euróba forgatja át a pénzét, ingatlant, vagy államkötvényt vásárol.

Ezzel szemben egy jól szervezett, szolidáris társadalom már nemcsak reaktív módon tud védekezni (azzal, hogy lelép az országból), hanem felveheti a harcot. Most ne arra gondolj, hogy százezren vonulnak át a hidakon “mondjunk nemet az inflációra” felirattal. Vannak ennél hatékonyabb eszközök.

Elsősorban azt kell látnunk, hogy az infláció nem egy szomszédos galaxisból váratlanul csapódott be hazánk földjére. Meglepődsz, ha azt mondom, hogy az infláció tudatosan megtervezett és végrehajtott emberi döntések következménye?

Ezekre a döntésekre a társadalom önszerveződve reagálni tud.

Az első eszköz a közösségi nyomás.

Ha az infláció csak statisztikai adat marad, semmi sem történik. De ha a társadalom elkezdi feltenni a kérdést: „Ki a felelős ezért?” – akkor a gazdaságpolitika legközelebb sokkal óvatosabb lesz. A felelős miniszter elkezdi félteni a kényelmesnek tűnő széket. Az ország vezetése meg szorongva gondol a következő választás időpontjára, ezért megpróbál valami más megoldást kitalálni.

A második eszköz a fogyasztói döntés.

A piac érzékeny az egyik legegyszerűbb jelzésre: ha az emberek nem vásárolnak. Egy termék vagy egy kereskedelmi lánc bojkottja néha erősebb üzenet, mint politikai beszédek sokasága. És az internet korában egy bojkottra szóló felhívás gyorsabban tud terjedni, mint a bozóttűz. Ráadásul egy bojkott nem igényel cselekvést. Sőt: “nem-cselekvést” igényel. Több ország tapasztalata alapján elmondható: működik.

A harmadik eszköz az önfenntartás fokozatos kialakítása.

Városban:

• autó helyett kerékpár, vagy tömegközlekedés használata
• tartós eszközök ritkább cseréje
• tudatosabb vásárlás és fogyasztás (kevesebb kidobott élelmiszer, nélkülözhető kiadások elhalasztása, étterem helyett otthoni vacsora)

Vidéken:

• kiskertek kialakítása
• napelemek használata, esővízgyűjtés
• helyi termelőktől történő vásárlás
• befőzés, aszalás

Ezek csak kiragadott példák és apró lépéseknek tűnnek, de sok apró koordinált lépést akár már infláció elleni harcnak is nevezhetünk .

Az infláció addig működik, amíg csendben tűrjük és nem nevezzük meg a felelőseit.

—————————————————————————————————————

Ez az írás a Montiverzum Miért félünk? sorozatának része, amely az emberi félelmek mögött álló társadalmi és gazdasági mechanizmusokat vizsgálja.