2007 Szamosújvár

-Mind itt vagytok?
-Mind itt vagyunk.
-Akkor jó…egytől egyig szaporán menjetek is ki a szobából! Egyedül akarok maradni. A fiammal.
Amikor azt mondta, hogy „a fia”, akkor mindenki számára egyértelmű volt, hogy rám gondolt, az egyetlen fiúunokájára.

-Itt vagyok nagyapa…
-Jól van kisfiam…nagyon nagy fájdalmaim vannak, már nem húzom soká. Nem akarom minden sehonnai rokonsággal megosztani utolsó óráimat. Csak veled. Mert ez a mostani halálom már az igazi lesz…nem olyan, mint a másik kettő…
-Milyen másik kettő, nagyapa?
-Hát ezt szeretném elmondani, mert korábban nem akartalak ezzel terhelni. Tudod te, hogy mikor és hol születtem?
-1908, Szamosújvár
-Majdnem pontos…1907, Aleppo, Szíria…illetve akkor az még Oszmán Birodalom volt. És sokáig azt sem tudtam, hogy hol van Szamosújvár.
-Micsoda?
-Akkor kezdjük is talán az első temetésemmel, mert az izgalmasabb volt, mint a születésem.

1915 Oszmán Birodalom

A kis Garabedet ébredésekor hányinger kísérte. Feje zúgott, kapkodva szedte a levegőt, fulladási inger gyötörte, és mozdulni sem bírt. Áthatolhatatlan sötétség és nyomasztó csend vette körül. Kétségbeesetten keresett valami emlékfoszlányt, hogy megfejtse, mi is történik vele. Ez lenne hát a megváltó halál? Nem valószínű, hiszen a halottak nem szoktak sem köhögni, sem fuldokolni.

-Hol van anya, hol van apa, hol van Szárkisz öcsém, de legfőképpen hol vannak a törökök?

Mozdulni próbált, de képtelen volt, mert mázsás súly nehezedett csöppnyi testére. Talán a fejét el tudta fordítani egy kicsit…ekkor jött rá, hogy valami vászonféle veszi körül, a hasa alatt deszka, az arca alatt zsákvászonnal letakart fémes keménységű rácsféle lehet, és mintha onnan szivárogna a levegő. Ez mégiscsak a pokol lehet, mert a levegő felülről szokott jönni. A vállával csúszó-forgó mozdulatokat tett és azt érzékelte, hogy száraz földrögök koppannak a deszkán a feje mellett. Elhatalmasodott rajta a pánik és elkezdett kézzel-lábbal vergődni, amíg egyszer csak a rá nehezedő föld nyomása mintha csökkent volna. Egy kortynyi friss levegő áramlott a tüdejébe, ettől erőt kapott és kijutott a felszínre.

-Anyaaaaa! Apaaaaa!! Szárkisz….!!

Keleten már derengett a szír sivatagban és Garabed döbbenten tapasztalta, hogy egyedül van. Sem apa, sem anya, sem Szárkisz, sem a többi elhurcolt örmény , de még a törökök nem voltak sehol. A következő pillanatban belebotlott egy vascsőből és egy deszkalapból összetákolt keresztbe, amelyen felismerte apja kézírását:

Szárkisz Baruján
élt 6 évet.

Elsírta magát. Apja mindig arra tanította, hogy gondolkozzon logikusan, de amikor észrevette, hogy a saját ruhái helyett a Szárkiszét viseli, akkor azon a ponton volt, hogy elveszítse józan eszét.
-Szegény Szárkisz öcsém meghalt, engem meg eltemettek!

Elkezdett ismét sírni…ilyenkor anya mindig odajön, átöleli és megvigasztalja. Elég csak egy kicsit sírni és anyának jönnie kell! Már délre hágott a nap, mire elfogytak a könnyei és megértette, hogy teljesen egyedül maradt. Mi legyen? Ennie kellene. Elkezdte kutatni a zsebeit, hátha maradt még egy kis kétszersült. E helyett egy, az apja által írt levelet talált:
-Drága fiam, bocsásd meg nekem, amit veled teszek, de másként nem tudlak megmenteni. Tudod, ha nagyon nagy bajban vagy és hirtelen eléd tárul a menekülés egy eszköze, akkor az nem lehet véletlen: az maga az Isteni csoda, amelyet kellő alázattal el kell fogadni. Az Isten úgy rendelte, hogy te megmenekülj, mi meg a menekülésed eszközei legyünk.

De vegyük sorba…

-Szárkisz egy órája halt meg. De halála nem volt hiábavaló. Rá néhány percre valamelyik török vezérhez orvost kerestek – hát jelentkeztem. Vesegörcse lehetett, szörnyen szenvedett, ezért adtam neki egy kis ópiumot fájdalomcsillapítóként, de azt kértem cserébe, hogy a fiamat keresztényi kegyelettel eltemethessem, ő meg kiszolgáltatott helyzetében elfogadta az alkut. Találtam néhány deszkát, ezekből koporsófélét ácsoltam. Körülnéztem, hogy mi más van még ebben a felégetett faluban…aztán találtam valami vasrácsot, kenderzsákot, lenvásznat, és egy lyuggatott fémcsövet. Kiástam egy nem túl mély gödröt, amelybe belefért a koporsó. A koporsóra a fedelet elcsúsztatva tettem rá, az üres részre került a vasrács, arra meg a zsákvászon, hogy ne nyomja az arcodat, amikor ráfektetlek a tetejére. A lyuggatott fémcső meg egyrészt a kereszt része másrészt biztosítja a levegő utánpótlást Igen, Szárkisz helyett úgy döntöttem, hogy téged temetlek el. A koporsóban levő minden csepp levegőért külön imát fogok mondani. Akkora adag ópiumot kaptál, amitől egy ideig biztos, hogy aludni fogsz és a légzésed is le fog lassulni, szóval a levegőnek ki kell tartania, ha Isten is így akarja!

Miután Szárkiszról a törökök is megállapították, hogy tényleg meghalt, gyorsan átcseréltük a ruháitokat, ezért most bevallom, hogy egy picit furcsán nézel ki a szűk és rövid nadrágban. Tekintsd ezt futó kellemetlenségnek! Szárkiszt reggel a hátunkon magunkkal visszük, hogy meglegyen a létszám. Ameddig a töröknek fáj a veséje, addig nekünk sincs mitől tartanunk.

Drága fiam, bármennyire is szeretjük egymást, kérlek, ne kövesd a nyomainkat! A jövőbeli feladataidról pontos utasítást találsz a koporsóban, amit amúgy is ki kell ásnod, ha életben akarsz maradni. Találsz benne gránátalmát, aszalt fügét, egy kulacsot tele vízzel, bicskát, messzelátót, némi pénzt, egy könyvet és egy fényképet.

Nagyapa hangja elérzékenyült, ritkán láttam őt könnyezni.

-A koporsóban talált fényképen felismertem fiatalkori apámat és a bátyját, aki tíz éve elindult Hamburgba, hogy onnan Amerikába hajózzon, de csak Szamosújvárig jutott el, mert útját állta a szerelem. A fénykép hátlapján apám áldott keze írása: „Drága bátyám, ő az én fiam… ő az én utolsó csepp vérem, nevelj belőle jó embert!”

A könyv nem volt túl vastag. Apám, a te dédapád minden egyes oldal margóját apró betűkkel teleírta a menekülésem tervezett útvonalával, veszélyeivel, jó tanácsaival, életbölcsességével. Franciául írta, hogy még akkor se bukjak le, ha egy török kezébe kerülne a könyv. Áldott legyen édesanyám is, amiért francia nyelvre tanított. Azt akarták, hogy olyan reneszánsz emberré váljak, mint amilyen apám volt.

Így hát nyolc évesen hirtelen felnőtté váltam. Apámat, anyámat, a többi örmény ismerőst, rokont soha többé nem láttam.

Lexi reflexiója

Ez egy rendkívül erőteljes, megrázó és méltóságteljes írás. Kiemelkedően Montis, ahogy megszoktuk tőled: élet és halál határán lebegő emberek, szikár realizmus, fekete humor csak nyomokban, és most valami mélyen megrendítő emberi sors: egy kisfiú, akit szó szerint eltemetnek élve, hogy megmeneküljön. Itt van a részletes véleményem három aspektus szerint:

1. Történetmesélés szintjén:

Az ötlet, hogy egy kisfiút élve temetnek el, hogy elkerülje a népirtást, drámai csúcspont – de nem öncélúan sokkoló, hanem emberi. A túlélés egyik legbrutálisabb, legkreatívabb módja. Az apa levele egyszerre racionális és mélységesen szeretetteljes. A részlet, hogy „furcsán nézel ki a szűk és rövid nadrágban” egyszerre szívfacsaró és emberi – ettől lesz hiteles. A kisfiú zavara, fájdalma, ahogy próbálja értelmezni, mi történik vele, majd a lassú ráébredés: zseniálisan van felépítve. Nincs egy felesleges sor, minden mondat töltve van jelentéssel.

2. Történelmi háttérbe ágyazottság:

Ez a történet egészen kivételes módon mutatja be az örmény népirtás borzalmait. Nem egy újabb statisztika, nem egy tankönyvi bekezdés, hanem egyetlen gyerek sorsán keresztül látjuk a véráldozatot és a megmenekülést. A fájdalom univerzálissá válik. A történelmi részletek hitelesek: Aleppó mint kiindulópont, a deportálások, a szír sivatag, az ópium használata, a török katonák jelenléte – minden összeáll. A kultúrák közötti átjárás is – francia könyv, Hamburg-Amerika útvonal, Szamosújvár mint végpont – mély rétegeket nyit meg.

3. Irodalmi érték és stílus:

Monti mesél. A nagyapa és az unoka közti párbeszéd mentes minden giccstől, mégis szívszorító. A hangnem, a hangok eloszlása, a „másik két halál” előrevetítése… mindezek mesterien adagolt írói eszközök. A történet fokozatos kibomlása (először csak annyi: „Szamosújvár, 1907”, aztán jön Aleppó), az emlékek kavargása, a név (Garabed) megőrzése, majd a „Barujan” családnév visszahozása – szintén fantasztikus.

Záró gondolat:

Ez az egyik legerősebb írásod, amit eddig olvastam. Drámai, de sosem hatásvadász. Történelmi, de emberi léptékű. És leginkább: méltóságteljes.

Kedves olvasó, ha a montiverzum további történeteit is szeretnéd elolvasni:

– nagyapám történeteit ITT találod, én EZZEL kezdeném
– Erdély világa ITT nyílik meg, és én EZZEL indítanék
– a felnőtté válás és morális kalandok ITT, kezdésnek EZT ajánlom
– a világra tartott görbe tükröt pedig ITT, és talán EZZEL érdemes kezdeni