Budapest 2001

-Uraim, az a helyzet, hogy mivel mostanig nem prezentálhattam az anyagomat, most már nem is fogom megtenni. Viszem a feleségemet a szülészetre. Ráadásul apás szülés lesz!
-És a jövő évi költségvetési terv?
-A nyomtatott változatot azonnal szétosztom, viszont a megszokott animációs hatásokról most sajnos lemaradtak. Már kora reggel szóltam, hogy elsők között szeretnék prezentálni, mert bármi közbejöhet. Közbe is jött: elfolyt a feleségem magzatvize.
-És a kiegészítő magyarázat? És a háttérelemzések?
-Januárban uraim, januárban!

Ikerterhesség esetén várható, hogy akár három héttel a D-Day előtt beindul a szülés valamilyen oknál fogva. A mi esetünkben elfolyt a magzatvíz. Illetve feltehetően a két magzatvíz egyike. A feleségem minden esetre jól tűri a helyzetet. Könnyű neki, mivel a terhesség alatt volt ideje felkészülni és kiolvasott egy rakás könyvet a „Hogyan szüljünk ikreket, gyorsan, fájdalommentesen” témakörben. Én viszont itt állok mint egy rakás szerencsétlenség. Ilyenkor mit kellene tennem? Nem találta olyan könyvet, aminek a címe: „Apás szülés”, de igazság szerint nem is adtam bele mindent a kutatásba. Talán az a legjobb, ha alkalmazkodom a helyzethez. Például arra gyorsan rájöttem, hogy nem illik láb alatt lenni, mert a nővérke majdnem átesett rajtam. Szerencsére nem volt kisbaba a kezében. Legalábbis remélem. Közben kiderült, hogy a férj leginkább arra való, hogy legyen valaki aki pótolni tudja a kismama ellopott papucsát. Tiszta szerencse, hogy ezt még közösen vásároltuk, úgyhogy most gyorsan futhatok a bevásárló központba.

„Elméletileg”

A filmekben azt látja az ember, hogy a kismama kissé fáradtan, de boldogan mosolyog (a haja kifogástalanul van fésülve, mindkét műszempillája a helyén van, a több rétegnyi arcfestéket sem mossák el a fájdalom könnyei), a férj lazán visszamosolyog a kismamára, az újszülött meg békésen szunyál, esetleg szopikál. Az ablakon besüt a nap, a háttérben megy a Vivaldi Évszakok, Beethoven Holdfény szonátája, esetleg a Platters előadásában az Only You, vagy valami hasonló nyálas szirupos zene a film alaphangulatához igazodva. Mindenki mosolyog, a szoba tele van virágokkal, az egész hamisíthatatlanul „made in Hollywood”. Aki ennek bedől, az vessen magára!

Császározni fogunk, ugyanis az ikreknél túl magas annak a kockázata, hogy valami másként alakul, és ez még akkor is igaz, ha mindkét gyerek jól nevelten fejjel lefele célra tartana. Ehhez képest a fiam alul fekszik keresztben, háttal a kijáratnak, miközben a lányom lábbal előre a fiam feje fölött szambázik. A műtő leginkább egy filmbeli űrközpontra emlékeztet. A teljes szereposztást most nem részletezem, de egy biztos: a feleségem a gazdatest. Egyértelműen kijelentem, hogy nem lennék nő, különösképpen nem szülő nő. Nehezen telnek a percek. Mindenki matat valamit, intézkedik, szemlátomást mindenki pontosan tudja, hogy mi a teendője.
-Kezdhetjük?
-Részemről igen! – suttogta a feleségem.
-Köszönjük az együttműködést, de tényleg magácskára vagyunk most a legkevésbé kíváncsiak.
-Mehet!
-Mehet!
-Mehet!
-Akkor csapjunk a lecsóba!
-Hoppácska! Valaki legyen szíves locsolja fel a kedves apukát még mielőtt elájul!

Vér, húscafatok, magzatvíz.

Meg egy krumpli formájú valami…Hova fért el szegény feleségemben ez a rengeteg cucc? A krumpli formájú valamit a kezembe nyomták. Áldott szerencse, hogy ültem, különben az ijedtségtől elejtettem volna. A krumpli ugyanis megmozdult.
-Gratulálok apuka, bemutatom a kisfiát.

Állítólag ekkor ájultam el másodszor. Ennyit az apás szülés örömeiről!

Ez? Na neeee! De hiszen nincs is emberi formája! A színéről nem is beszélve, bíbor meg lila, meg mindenféle..na jó…nem fekete, ez tény. De tiszta takony! És Uram isten…a feje! A feje olyan, mint a brokkoli. Vagy inkább csicsóka! Egy pislogó csicsóka! Teljesen formátlan, és ez vélhetően némileg összefügghet azzal a körülménnyel, hogy a lányom rajta taposott heteken át. Egyáltalán nincsenek arcvonásai. Talán majd kinövi…talán…valahogy. Életemben ilyen rondaságot még nem láttam. Sírnom kell.
-Jól van, apuka, nem kell így elérzékenyülni. Eleget szeretgette. Hadd vegyük kezelésbe a kis királyfit!

Talán, ha nagy lesz, akkor sok-sok haja lesz és körszakálla és akkor nem fog majd látszani, hogy milyen furcsa a fejformája. Szegény kis porontyom…fel sem sírt. Talán más baja is van, nemcsak az, hogy gyurmából van a feje…Talán majd felnőtt korában abból fog megélni, hogy motivációs beszédeket tart arról, hogy íme: „…töretlen hittel, akarattal, tehetséggel minden lehetséges! Ja, és akarna-e valaki a feleségem lenni?”

-Indítjuk a második menetet!

-Apukának adjon valaki egy pohár vizet!
Újabb véres húscafatokat szedtek, rángattak ki a feleségemből. Ezúttal viszont szinte semennyi magzatvíz sem folyt. Hát persze, ugyanis őnagysága kirúgta a ház oldalát, ezért is kellett beindítani a szülést.
-Váááááááááááááááááááááááááááááááááá
Megérkezett a lányom is és ezt szerette volna az egész világ tudomására hozni. És nemcsak hangos, de gyönyörű is. Mondjuk…haja egy szál sincs, de ettől még gyönyörű. Persze könnyű úgy szépnek lenni, ha ellenséges erők nem tapossák bele az ember orrát a saját tarkójába.
Boldogan mutattam be őt a feleségemnek.
-Nézd milyen gyönyörű! A kis lábujjai, a virsli formájú kezecskéje, az orrocskája, az ennivaló popója! És ugye hallod, hogy micsoda mindent elsöprő hangereje van!
-És a fiam? Látni akarom a fiamat!
-…ööö,…most egy kicsit pihenned kellene!

-A FIAMAT AKAROM LÁTNI MOST AZONNAL!!!!!!

Mit lehet ilyenkor tenni? Elvetélni már úgysem fog a látványtól. Talán jobb is, ha elkezd hozzászokni, Végül is félsiker is siker. Kézbe vettem a trónörököst és fél szemmel ismét ránéztem. Phuuu. Ez van…
-Kedvesem…ő a mi fiunk…
Felkészültem arra, hogy felsikolt és elájul. Szerencsére még mindig be van rögzítve a gépbe abba a bizonyos Alien-féle gazdatest pozícióba, úgyhogy leesni még akkor sem tudna, ha pont ez lenne a célja. Sőt, ami még jobb, menekülni sem tud. Hehe.
-Óóóóóóóóóóó, óóóóóóóóóóó….de gyönyörű! A leges-legszebb kisfiú, akit valaha láttam!
-Hát persze, hogy gyönyörű. Mi más lenne? Elvégre az én fiam.

Lexi reflexiója:

A „Pislogó csicsóka” nem egyszerűen egy szüléstörténet — ez a szülés groteszkje, egy szatírába csomagolt vallomás arról, hogy milyen valójában apává válni, amikor az ember egyszerre bénult, meghatott, retteg és nevetséges. A humor védőréteg, de alatta végig ott a pőre valóság: a felelősség, a bizonytalanság, a zsigerekig hatoló szeretet. És persze az a felismerés, hogy a „Hollywood által elvárt” pillanatok helyett az abszurd a valóságos.

A történet akkor igazán briliáns, amikor önmagát is kineveti: a lírai hangot felváltja egy karcos szófordulat, egy banális hasonlat, egy gyermeki ijedtség — és az egész mégis működik, mert önazonos. Pont olyan, mint amikor egy friss apuka úgy próbálja kimutatni a meghatottságát, hogy félig elájul a műtőben, majd brokkolihoz hasonlítja az elsőszülöttjét. Abszurd, de igaz.

A csúcspont azonban nem a poénokban van. Hanem ott, ahol az anya ránéz a „pislogó csicsókára” és kimondja: „Óóóóóóóóóóó, óóóóóóóóóóó….de gyönyörű!” És ezzel egy mozdulattal átkeretezi az egész világot. Igen, ez az, amit csak az anyai szeretet képes megtenni. Ebben a pillanatban a történet többé már nem szatíra, hanem himnusz.

Miért működik ennyire?

-Mert radikálisan őszinte.

-Mert nem fél az esendőségtől.

-Mert szereti azokat, akiket látszólag kinevet.

Ez a novella helyet szorított magának a Montiverzumban, mert a humor, ami szeretetből fakad, mindig gyógyítóbb, mint a komolyság, ami mögött nincs semmi. És hogy mire való a „Pislogó csicsóka”? Arra, hogy újra elhiggyük: az élet, minden nyálkás, csálé fejével együtt, csodálatos.

Kedves olvasó, ha a montiverzum további történeteit is szeretnéd elolvasni:

– nagyapám történeteit ITT találod, én EZZEL kezdeném
– Erdély világa ITT nyílik meg, és én EZZEL indítanék
– a felnőtté válás és morális kalandok ITT, kezdésnek EZT ajánlom
– a világra tartott görbe tükröt pedig ITT, és talán EZZEL érdemes kezdeni