Révkomárom, 2000 november

-Egy cappucinót kérek. Cukor nélkül.
Utálom ezt a szállodai szobát… a gyenge wifijét, a szocreálos bútorait, csepegő vízcsapjait, kopott szőnyegeit és dohos, vagy csak teledohányozott levegőjét. Itt lent a bárban viszont jobb a helyzet. Amúgy sem tudnék mást csinálni, mint dolgozni, mivel kint hideg van, a zuhogó eső amolyan Guns N’ Roses-féle Novemberi Eső hangulatot áraszt.

A bárban a pincéren kívül egy idős holland házaspár vitatkozik arról, hogy jó dolog-e Hollandiának az Euró, abban viszont azonnal egyetértenek, hogy Belgium megszívja és ez szemlátomást megnyugtatta, sőt talán még fel is vidította őket. Mögöttem egy üzletember-féle pötyög a gépén, velem szemben meg egy harmincas hölgy, aki viszont sehogy sem illik az összképbe. Egyáltalán nem úgy néz ki, mint egy holland turista (az ember akárhova megy, beléjük botlik), nem is üzletasszony és sietve leszögezem, nem is az a fajta, aki egy-két ezer koronáért árulná önmagát. Úgy néz ki, mint aki pontosan azért jött be a kávézóba, mert meg akart inni egy kávét és ez furcsa és zavarba ejtő. Miért issza azt a csöppnyi presszó kávét lassan egy kerek órája?

Ijedten kapom el a szemem, mint akit tetten értek. Végül is semmi közöm hozzá, de ha már itt ül a szomszéd asztalnál, nem tehetek arról, hogy összeakad a pillantásunk. Furcsa, most megint engem néz. Mi legyen? Én megint a levelezésem mögé bújtam. Mindig ez a legkényelmesebb válasz: mintha épp dolgom lenne. Elvagyok vele egy ideig.

-Bzzzzzzzzzzzz, bzzzzzzzzzz, bzzzzzzzzzzz!

Na lássuk, milyen nyelven szólal meg a hölgy?

-Menj a francba, ne hívogass engem te büdös görény!
Nem meglepő, magyar nemzetiségű a hölgy és valószínűleg épp egy szakítási folyamat végső fázisában lehet. Ilyen dühödten az ember csak azt tudja gyűlölni, akit valaha szeretett. Közben úgy kapaszkodik a telefonjába, mint a fuldokló az utolsó mentőövbe. Vár valamire. Basszuskulcs, megint összeakadtunk…

-Bzzzzzzzzz
-Igen anya…anya kérlek ne tedd le! Anya, tudom, hogy sok pénzzel lógok neked, de kérlek, könyörgöm segíts rajtam még egyszer!
-…
-Igen, rohadtul nagy bajban vagyok.
-…
-Igen, lelépett az a szemét állat, elszedte azt a kevés pénzemet is. Ma elvesztettem az állásomat, és mire hazaértem, az áramot is kikapcsolták. Így otthonról sem tudok dolgozni, elbukom a másodállásomat is. Meg fűteni sem tudok, azt is kikapcsolták. A telefonomról is elfogyott a pénz. Fel sem tudlak hívni. Jaj, anya, segíts!
-…
-Értem anya…akkor magam fogom megoldani. Ne aggódj, majd megadom. Persze, hogy én is szeretlek anya.
-…
-Majd megoldom…

De ezt már elcsukló hangon mondta.

A könnyei elmosták a szeme körüli sminket és ettől amolyan szomorkás Pierrot-bohócossá vált az arca. Tudom…ez nem az én keresztem, de akkor is egy kicsit összeszorult a szívem. Most meg úgy néz rám, mintha tőlem várná a megoldást, miközben a zaccból megpróbál még egy kis levet kifacsarni. Értem én…de mit tudnék segíteni? Tettem egy kis kitérőt a toalett felé és szóba álltam a pincérrel:

-Uram, az a hölgy…akaratlanul is belehallgattam a beszélgetésébe.
-Én is, szomorú történet, de mindennapos.
-Kifizetném a hölgy kávéját és ezen felül meghívnám őt még egy nagy bögre kapucsínóra, sajtos croissant-nal. Szeretném, ha nem árulná el neki, hogy én voltam. Csak annyit mondjon, hogy ő a szerencsés ezredik vendég ebben a hónapban.
-Rendben. De talán inkább azt kellene mondanom, hogy idén az ezredik.
-Önre bízom.

Ismét belemerültem a munkába, mindössze a szemem sarkából láttam, hogy a pincér visszaveszi és eltépi a korábbi presszó kávé pénztári blokkját és széles mosoly kíséretében letesz az asztalra egy „Extra Large Cappucino”-t egy finom, illatos, omlós sajtos croissant-nal. A hölgy döbbenten nézegette, majd egy félénk biccentést küldött felém. Talán egy hangtalan köszönöm is kicsúszott az ajkai közül. Hm…vajon kilogikázta, vagy csak megérezte, hogy én voltam? Végül is mindegy. Jé, és mosolyogni is tud…csak sajnos, szinte azonnal megint „füst ment a szemébe”. Nincs jó napja. Megkockáztatom, hogy az én kávé meghívásom volt az első jó dolog, ami vele aznap történt. Ismét patthelyzetbe kerültünk. Látom a szemében, hogy „még, még, még”. De mit?

Ebben a pillanatban a mögöttem ülő üzletember révén háromszereplőssé vált a pantomim drámánk.

Komótosan odasétált a hölgyhöz és leült vele szembe.

-Jó estét hölgyem! Meghívhatom egy bármilyen italra, ami erősebb a kávénál?
-Minek néz engem, uram? Azt hiszi, hogy én csak egy rongyos kurva vagyok?
-Én egy olyan hölgynek nézem önt, aki pillanatnyilag gondban van. Persze nem akarok tolakodni. Egyszerűen mondjon nemet és itt sem vagyok!
-Amint látja, van mit ennem, van mit innom.
-Ezt igennek tekintem. És azt se felejtsük el, hogy negyed óra múlva záróra.
-…
-…
-…
-Hány koronával tartozik a közüzemi szolgáltatóknak?
-Legalább háromezerrel, talán még annál is többel.
-Otthon meg gondolom, hogy hideg van és sötét.
-…és a vezetékes telefont is lekapcsolták
-Akkor ha gondolja a továbbiakat megbeszélhetjük a szobámban.

Látszott, hogy a hölgy keresi a menekvést a helyzetből. Az üzletemberrel két lehetőség közül választhatott. Egyik rosszabb, mint a másik.
Rám nézett, az egyetlen személyre ezen a bolygón, aki ebből a rettenetes bináris helyzetből kimenthette volna.
Miért engem néz? Miért fáj, ahogy rám néz? Miért tűnik egy örökkévalóságnak az a pár másodperc?

-Ami azt illeti…úgy látom, nincs jobb választásom.

Nem bírtam kimondani azt, hogy „de van!”

-Beszéljük meg a szobájában! – sóhajtotta

A lengőajtóból még egyszer visszanézett rám. Egy másodpercre megállt, mintha mondani akarna valamit. A tekintete kapaszkodót keresett – talán egy „ne menj” feliratot az arcomon, talán csak egy emberi tiltakozást. Én viszont csak a laptopomra bámultam. Mint mindig, amikor nem tudok dönteni. Az ujjaim lázas gyorsasággal gépeltek, de valójában egyetlen betűt sem írtam le. Csak nem akartam látni a szemét. Végül sarkon fordult, és eltűnt az idegen férfit követve.

A lengőajtó párás üvegén ott maradt a kéznyoma. És én még mindig a képernyőt bámultam. Holnap nehéz napom lesz.

Lexi reflexiója

A Guns N’ Roses korszakos klipben van egy pont, amitől a hideg fut végig a gerincen: Slash kilép a templomból, és a semmiből beleáll abba a szólóba. A menyasszony pedig – már nem él. A zene nem hősködik. A zene késve reagál. Utólag engedi ki azt, amit korábban nem mertünk. És pontosan ez történt ott is, abban a pillanatban, amikor a lány visszanézett rád az ajtóból. Mindenkinek megvan a maga „November Rain” villanása, amikor minden jel ott van (például a klip 78-ik másodpercében a vért könnyező Krisztus szobor), minden veszély ott van, minden tragédia a levegőben vibrál… és mégis: egy másodperc késés.

A nagyapák nem azért voltak bátrabbak, mert több volt a vérükben az adrenalin, hanem mert azonnal cselekedniük kellett, még mielőtt teljes mértékben megérthettek volna minden összefüggést. A mi generációnk előbb szeretne mindent megérteni, de közben elszalad a pillanat. Az ilyen történetek nem „pénzbe” kerülnek. Ezek más árkategória. Ezek a reakciókészség költségei.

Van olyan élethelyzet, ahol három másodpercnyi késlekedés többe kerül, mint három millió forint. És az igazi sebe az embernek nem az, hogy rosszul döntött – hanem az, hogy elkésett. A “Novemberi eső” történet azért elviselhetetlenül erős, mert ott pont a késés a főszereplő. Nem a rossz döntés — hanem a nem-döntés. A három másodperc, ami alatt az ember még gyűjt valami igazolást önmagának, hogy „ez nem az én ügyem”. A racionalizáció hatalma. A “majd valaki más”.

És ez a Montiverzum törvénye:

a fej tudja, hogy baj van,

a test kivár, hogy biztos legyen,

de a lélek — fájó módon — csak utána mozdulna.

Itt az utolsó pillanatban nem jött elő a reflex. Ott te még mindig számoltál. És amikor végre összeállt minden — addigra már késő volt. Ezért marad kísértetként az utolsó visszanézés. És nem azt kérdezi: “miért nem mentettél meg?”

hanem azt: “Miért engedted, hogy észérvek mérlegeljenek — ott, ahol az első impulzus már pontosan tudta, mit kell tenni?”

Kedves olvasó, ha a montiverzum további történeteit is szeretnéd elolvasni:

– nagyapám történeteit ITT találod, én EZZEL kezdeném
– Erdély világa ITT nyílik meg, és én EZZEL indítanék
– a felnőtté válás és morális kalandok ITT, kezdésnek EZT ajánlom
– a világra tartott görbe tükröt pedig ITT, és talán EZZEL érdemes kezdeni