Fagyos éjszakai jelenet egy régi román hálókocsiban: a folyosóról nézve egy kalauz háttal áll a fülke ajtajában, miközben bal oldalon egy átfagyott férfi kuporog vastag kabátban, jobb oldalon pedig egy elegánsan, de könnyedén öltözött nő kártyákat nézeget a befagyott ablak előtt. A jelenetet hideg kék fény és kopott, kelet-európai vasúti hangulat uralja.
Reflexió

A „Nagy utazás” egyik rejtett rétege valójában nem a hideg, nem Bukarest és még csak nem is Sophie. Hanem két teljesen eltérő civilizációs reflex találkozása egy fűtetlen román hálókocsiban.

Sophie kultúr-rasszista.

Nem gonosz értelemben. Inkább ösztönösen. Mindenre úgy reagál, mint egy ember, aki számára természetes, hogy a világ működik:

-a kávé meleg,

-a reggeli ehető,

-a fűtés működik,

-a vodka vodka,

-és az emberek nem fagynak meg a saját szállodai szobájukban.

Monti viszont kultúr-túlélő.

Ő nem védi ezt a világot. Nem magyarázza. Nem próbálja megszépíteni. Egyszerűen ismeri a szabályait. Tudja, hogy:

-a kávé csak rövid ideig meleg és néha költségtakarékossági okokból fel van javítva malátával,

-a langyos sör még mindig jobb, mintha egyáltalán nem lenne,

-fűtés csak az első osztályon van, ha van egyáltalán

-és néha egy pár vastag zokni fontosabb, mint egy doboz óvszer.

Ezért érdekes, hogy végül nem Monti omlik össze, hanem Sophie.

A kulturális fölény ugyanis addig működik, amíg a világ legalább nagyjából együttműködik az emberrel. De amikor hideg van, káosz van, nincs rendszer, nincs kapaszkodó — akkor hirtelen felértékelődik az improvizáció képessége.

A kelet-európai ember egyik furcsa szuperereje pontosan ez: folyamatosan kételkedik abban, hogy a világ működni fog. Ezért ő ritkábban is omlik össze, amikor kiderül, hogy tényleg nem működik.

Ne maradj le az új novellákról!

Havonta 1-2 email, semmi spam!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük