1990 szeptemberében, egy budapesti találkozón húsz erdélyi fiatal beszél jövőről, karrierről, Nyugatról és lehetőségekről. A főhős azonban napok óta alig evett, és még egy korsó sört sem engedhet meg magának. Amikor egy félmondattal elárulja, hogy „éhgyomorra nem iszik”, a társaság nevet rajta – kivéve egy lányt.
Egy megtalált napló bejegyzései rajzolják ki az éhezés, hajléktalanság és testi leépülés fokozatait, miközben egy felnőtt lány orvosi magyarázatai utólag értelmezik a túlélés határán született döntéseket.
A történet Monti és egy nála idősebb nő különös, tudatosan lezárt kapcsolatáról szól, ahol a szeretet, a túlélés és a kimondatlan célok találkoznak.
Montit a kényelmes rabság és a kockázatos szabadságvágy hajtja, de még éretlen egy stabil párkapcsolatra. Manuela számára a kapcsolat kontrollált, kockázatmentes tér, ahol az intimitás nem fenyegeti az önállóságát, és a fiatalság illúzióját is fenntartja. A viszony nem szerelem, hanem két, egymást ideiglenesen kiegészítő stratégia találkozása.
A magyar közigazgatás és a szovjet hagyaték találkozása: rendőr, tűzoltó, katona és IKEA-szerelő sem mert hozzányúlni a Parlament vörös csillagához. A végén mégis lekerült – de nem úgy, ahogy gondolnád.