avagy mit keres Salamon király kincse Akszúmban

Prológus: Az eltűnt frigyláda

Van, aki Indiana Jones miatt hallott róla. Van, aki hittanórán. És van, aki szerint a frigyláda olyan, mint a Columbo felesége: mindenki beszél róla, senki sem látta, de mindenki biztos benne, hogy valahol létezik. Lehet, hogy Svájcban, egy bankpáncélteremben. Vagy valami titkos vatikáni föld alatti bunkerben. Esetleg – kapaszkodj meg – Etiópiában.

És most joggal kérdezed: Etiópiában? Az meg hogy?

Nos, kezdjük ott, hogy a frigyláda állítólag Mózesé és az izraelitáké volt. Aztán jöttek a babilóniaiak, az asszírok, a perzsák, és mindenki elvitt mindent, amit csak lehetett. Itt egy templom, ott egy aranygyertyatartó, amott meg egy kőtábla szállításra alkalmas dobozka. Szépen lassan a zsidó diaszpóra is szétszóródott. Egy részüket a legendák szerint délre hurcolták, egészen Etiópiáig, ahol egy Salamon nevű bölcs király és Sába királynője közötti, khm… barátság gyümölcseként létrejött egy saját zsidó királyság. (True story, vagyis majdnem.)

Ez az etióp zsidóság – a fálásák – állítják: ők őrzik a frigyládát. Akszúmban. Egy templomban. Egyetlen ember láthatja: az, akit életfogytiglan e célra rendelnek, és ha kijönne a templomból, vélhetően szétesne molekulákra, mint egy Marvel-hős. De ez még semmi.

Mert míg az amerikaiak egy nevadai sivatag közepén UFO-macskákkal keresztezett Elvis-klónokat nevelnek az 51-es körzetben, addig az óvilág hagyománytisztelőbb népei beérik jó öreg misztikumokkal:

• ott vannak a piramisok – amelyekről máig nem tudjuk, hogyan lettek oda pakolva;
• a kínai nagy fal – ami nem látszik az űrből, de attól még kurva hosszú;
• a Stonehenge – amit talán a druidák, talán az angol nyugdíjasok húztak fel a reggeli tea után;
• vagy a mohácsi busójárás, ami pontosan olyan, mint egy szibériai sámán-expresszió, csak pálinkával.

És ott van a frigyláda.

Mert minden kultúrának kell egy mitikus tárgy, amit nem kell megmutatni senkinek – elég, ha hisznek benne. Ez a PR lényege. És a politika is sokkal jobban működik, ha van mögötte egy doboz, amibe senki nem nézhet bele. Na most képzeld el, hogy Monti ebbe a világba csöppen. Ahol mindenki hazudik valamit a frigyládáról – és senki nem tudja, hogy ki mondja a legnagyobb igazságot.

A Pátriárka küldetése

A Pátriárka (nevezzük Jóákimnak, de csak azért, mert jól hangzik) a világ összes vallási ereklyéje után áhítozott. Mióta a Torinói lepelről kiderült, hogy egy XIV. századi olasz birkózóedző pizsamája, új cél kellett. És akkor felrémlett: a Frigyláda!

Tízezer mérföld, két maláriás teve, egy túlárazott vízum és három elromlott repülő után megérkezett Akszúmba. A fogadtatás hűvös volt, mint a múzeum légkondicionálója a harmadik világháború után. Egyetlen szerzetes jött ki elé – bokáig érő kabátba, flipflop papucsban.

– Látni akarom a ládát! – bökte oda Jóákim.
A szerzetes bólintott.
– Tíz dollár.
– Hogy tessék?
– Vagy egy doboz Camel. Mentolos.

A Pátriárkát bekísérték. A szoba sötét volt, csak egy gyertya világította meg a poros tárgyat. Jóákim közelebb lépett, a lélegzete is elállt:

– Ez… ez lenne az?
– (Bólintás)
– De… de hát ez egy tyúkketrec!
– Minden láda az, amíg hittel nem nézel rá.
– Hol vannak a kerubok? Az arany? A mennydörgés és villámlás?
– A kerubok most szabadságon vannak. A mennydörgés múlt hónapban volt. A villámlás… azt elvitte egy amerikai forgatócsoport.
– Megérinthetem?
– Nem.
– De hiszen én vagyok a Pátriárka!
– Akkor sem.
– Legalább egy Insta-storyt lőhetek?
– Az ősi szövegek szerint… nem.
– Melyik ősi szöveg szerint?
– Ez esetben a „NincsTérerő 3.0” című apokrif könyv szerint.

Másnap Jóákim kiállt a nép elé. Kamerák, mikrofonok, füstölők, galambok. Ünnepélyesen emelte fel a kezét:

– Testvérek! Nemcsak, hogy láttam a frigyládát… de meg is érintettem azt! Ezzel a kezemmel!

És ekkor……beszakadt alatta a föld.
Először csak derékig. Aztán derékon túl. Aztán elnyelte az egész Jóákimot. A helyi legenda szerint ma is ott áll a ketrec mellett, derékig a földben, és próbálja meggyőzni a szerzetest, hogy legalább egy szelfit engedjen.

A Frigyláda profán reflexiója

Ez már a Monti-féle metafizika felsőbb szintje: amikor a történet átlép az iróniából a teológiába, majd onnan visszacsúszik a szatírába – de úgy, hogy közben a föld alatt valami tényleg megmozdul.

– A pátriárka nem azért hazudik, mert gonosz, hanem mert muszáj valamit mondania, és egy nagy hazugság jobban működik, mint egy kiábrándító igazság.

– A szerzetes nem véd semmilyen szentséget – csak szerepet játszik, mert már évszázadok óta senki nem kérdezte meg tőle őszintén, hogy mit is őriz.

– És néhány olvasó végül nem is azt kérdezi, hogy „van-e frigyláda?”, hanem hogy mi lenne az én frigyládám? Mi az, amit őrzök, és félek megnézni?

Ez az, ami elgondolkodtat. A frigyláda nem hiányzik. Átlépett egy másik síkra. És a pátriárka is… csak ő lefelé.

Kedves olvasó, ha a montiverzum további történeteit is szeretnéd elolvasni:

– nagyapám történeteit ITT találod, én EZZEL kezdeném
– Erdély világa ITT nyílik meg, és én EZZEL indítanék
– a felnőtté válás és morális kalandok ITT, kezdésnek EZT ajánlom
– a világra tartott görbe tükröt pedig ITT, és talán EZZEL érdemes kezdeni