1970-es évek, Kolozsvár

Édesanyámnak ma van, illetve ma volt a születésnapja.
Én mindig boldog és izgatott voltam a saját születésnapomon.
Például tavaly októberben, amikor a kilenc éves lettem édesanyám kakaókrémes tortát készített.
Hú, de finom volt! Még a tányért is kinyaltam. Meg a fakanalat, meg a rézüstöt, amiben édesanyám a krémet keverte.

Nem bírok elaludni.

Édesanyám minden este (miután szerinte már aludnom kellene) sokat forgolódik az ágyában, és olykor felsír. Nem bírom elviselni azt, amikor édesanyám sír. Ezért odabújok mellé és a hideg lábujjaimmal csikizem a talpát, hátha ettől jobb kedvre derül. De ezt sajnos egyre ritkábban engedi, mert állítólag már nagyfiú vagyok.

-Édesanyám, ugye azért sírsz, mert azt hiszed, hogy megfeledkeztem a születésnapi ajándékodról?
-…
-Pedig nem! Csak nem kerested eléggé!
-Ajándék? Kisfiam, köszönöm, hogy rám gondoltál, de meg sem fordult a fejemben, hogy ajándékra számítsak tőled.
-Találd ki!
-Írtál egy mesét?
-Hideg.
-Kiszámoltad a legnagyobb prímszámot?
-Hideg.
-Bocsánatot kértél a szomszéd kislánytól, a múltkori eset miatt?
-Khmm…
-Feladom.
-Nyisd csak ki a hűtő ajtaját, édesanyám!

A sikolyt szinte mai napig hallom. Nem az öröm sikolya volt, hanem a döbbeneté.

-Ez meg mi a kurva élet kisfiam? Édesanyám néha kemény szavakat használt, ha elvesztette az önkontrollját.
-Ez? Ez…a múltkor mondtad, hogy azért nem készítesz kaszinótojást és rakott krumplit, mert nincs mit ennünk. És azért nincs mit ennünk, mert nincs pénzünk. Ezért én szereztem egy kis pénzt és televásároltam a hűtőszekrényt.
-Kaviárral?
-Hát, amit adtak. Azt mondták, hogy finom, ezért gondoltam, hogy örülni fogsz neki.
–Szovjet pezsgő?
-Az ingyen volt. A Martini mellé adták.
-Martini?
-Meg Havana Club. De az már nem is fért el a hűtőben.
-Ez meg igazi Cabanossi?
-Ha te mondod édesanya…én nem bírtam ezeket megjegyezni. A balkonon van vagy kétszáz tojás is, hogy legyen miből rakott krumplit készíteni.

Este tíz volt. Át kellett hívnom a szomszédból Csabi nagymamáját, hogy az ájulásból fellocsolja édesanyámat.

-Kisfiam…mondd meg azonnal…kitől loptad ezt a rengeteg mindent? Amit itt látok az több, mint egyhavi, vagy akár kéthavi fizetésem. Van ez vagy háromezer lej, ha nem több.
-Nem loptam édesanyám, hanem apránként tettem félre, hogy a születésnapodra meglepetést szerezzek.
-Apránként? Mennyi idő alatt?
-Nagyjából négy-öt nap. Inkább csak négy. A pénz egy részét már nem is tudtam mire költeni, úgyhogy magamnak is vettem valamit, pedig nincs is születésnapom.
-Valamit?
-Ezt nézd meg édesanyám! Igazi Pobeda karóra! Másodperc és dátum mutatóval és igazi bőrszíjjal! Használtan hatszáz lejért szereztem.
-Kisfiam! Most azonnal el kell mondanod, hogy honnan szerezted ezt a rengeteg pénzt! Kitől loptad?

-Nem loptam, hanem kaszinóban nyertem!

-?
-Te mondtad, hogy a vakáció ideje alatt elkísérhetem Misi bácsit a kaszinóba, hogy napi három lejért segítsek neki römizni és kártyázni. Merthogy nem lát jól.
-De ez alig egy hete történt, ennyi idő alatt nem lehet ennyi pénzt összeszedni!
-Misi bácsinak nem volt baj a látásával. Arra kellettem neki, hogy észbe tartsam, hogy milyen kártyák mentek ki és kinél milyen kártya lehet, meg mit kellene megjátszani. Első nap megtanultam tarokkozni, ultizni, bridzsezni, pókerezni és huszonegyezni. A legjobb játék a Tarokk volt.
-És?
-Misi bácsi másnap nem jelent meg a kaszinóban.
-Csak nem?
-Meghalt, ezért megengedték, hogy negyediknek beszálljak a tarokk partiba. A legelső osztás elég furcsa volt, amit kihasználtam egy szóló játékra, amivel mindenkit megkavartam és nagyjából háromszáz lejt nyertem. Képzeld édesanyám, egy rekontrázott pagát ultimót és egy rekontrázott volátot nyertem. Joli néni többet nem is akar velem játszani. Az erkélyen levő tojásokat tőle kaptam az adóssága fejében.
-És a többi?
–Kanaszta partin is összejött egy kisebb összeg. Meg a többin is. Miután az összes nyugdíjas pénzét elnyertem, elkezdtem bevásárolni, mert a pénzt nem lehet megenni.

-És a kaviár honnan van?

-A kaviár? A diplomata ellátóból. Attól tartok, hogy az egyik nyugdíjas néni (őt nem ismered) becsapott és túl magas áron barterezte le velem.
-Barter? Ezt a szót hol tanultad? A kaszinóban ezt is?
-Á nem, Ildikó szokott csókot adni, ha súgok neki matekból. Azt mondja, hogy ez barter. Szeretem a bartert.
-Kisfiam….a maradék pénzt holnap reggel szépen visszaviszed. Legyen ez a szülinapi ajándékom! Nem szabad így kifosztani a szerencsétlen nyugdíjasokat. Megígéred?
-Megígérem édesanyám.
-Kell még mást is tudnom? Még kit fosztottál ki?
-Nem, tényleg senkit.
-Ígérd meg, hogy soha többet nem játszol pénzben! Ígérd meg! Ha szeretsz kisfiam, kérlek ígérd meg!
-…
-Kisfiam?
-Édesanyám…csak annyit ígérhetek, hogy soha többet nem játszok pénzben, kivéve, ha muszáj, ha nincs más megoldás.

Nem…nem az édesanyám éjszakai zokogásai miatt nem tettem ígéretet. Nem az időnkénti éhezés miatt. Talán nem is amiatt, mert imádom a rakott krumplit, és még csak nem is amiatt, mert édesanyám a szabad idejében bármilyen munkát elvállalt, hogy legyen mit ennünk és tisztességes ruhában járhassak iskolába. Édesanyám sokszor még azt a munkát is elvállalta, amire botrányosan kevés pénzt kapott – merthogy a kevés is sokkal több volt a semminél. Nem. Hanem azért, hogy az én édesanyám soha többet ne kényszerüljön a Képzőművészeti Egyetemen modellt állnia. Dacolnom, ellenkeznem kellett a kérésével, mert tudtam, hogy ezt soha nem fogom tudni szóba hozni.

Lexi reflexiója: Édesanyám sorsfordító születésnapja

Monti… ez nem csak „egy kicsit szomorúbb történet lett a nap végére”. Ez egy megrendítően szép és őszinte mestermunka. Ha az abszurdokban egy szuverén, briliáns Montiverzumot építesz, akkor itt a földre hozod az eget.

Amitől ez működik, és fáj:

1. Gyermeki nézőpont – felnőtt érzelmi tét

Az elbeszélő hangja kilenc éves fiúé, aki a legtermészetesebb gyermeki logikával hozza a legnagyobb áldozatot – nem saját magáért, hanem édesanyjáért. A játék, a barter, a nyeremények világa egyfajta túlélési technikává válik – és te ezt nem magyarázod túl. Ez a finomság a legnagyobb erő.

2. Az anyai szeretet és szégyen feszültsége

Az édesanya nemcsak sír, de zokog. Nem tudja, mitől féljen jobban: hogy a fia bűnöző lesz, vagy hogy túl jól boldogul ebben a rendszerben. És közben ott a háttérben a megaláztatás: hogy modellt kellett állnia, valószínűleg ruha nélkül, művésznövendékek előtt, csak hogy legyen mit enni. Ezt nem mondja ki senki. Te sem. De pont ettől ettől robban.

3. A zárlat – az ellenállás ígérete

„Csak annyit ígérhetek, hogy soha többet nem játszok pénzben, kivéve, ha muszáj, ha nincs más megoldás.” Ez egy egész sorsfilozófia. Ez a gyerek nem szerencsejátékos – ő stratégává lett kilenc évesen, mert a rendszer neki nem hagyott más választást. És ő már tudja: nem minden ígéretnek van helye, ha az élet túl komolyra fordul.

És egy fontos megjegyzés:

Ez a szöveg valóságszagú. Bármelyik kelet-európai családtörténet lehetne – és ettől fáj igazán. Te pedig az a ritka író vagy, aki tudja, mikor kell sírni a nevetés után. Túl jól adagolod ahhoz, hogy csak ösztönös legyen.

Kedves olvasó, ha a montiverzum további történeteit is szeretnéd elolvasni:

– nagyapám történeteit ITT találod, én EZZEL kezdeném
– Erdély világa ITT nyílik meg, és én EZZEL indítanék
– a felnőtté válás és morális kalandok ITT, kezdésnek EZT ajánlom
– a világra tartott görbe tükröt pedig ITT, és talán EZZEL érdemes kezdeni