Véget értek a szép idők. A régi munkahelyemen le kellett adnom a céges kocsit. Az új helyemen jobb a fizu, csakhogy most vásárolnom kell egy új kocsit Ami azt illeti, tulajdonképpen ezt nem is bánom. A Smart For Four kiválóan alkalmas arra, hogy az ember a csajok előtt villantson. Szinte azonnal kiszakadt belőlük a „jé, de cuki”, onnantól kezdve meg sínen van az ember, mint József Attila. Ezt persze személyesen soha nem tapasztaltam (nem is tapasztalhattam), mert én ilyesmikre nem szoktam felfigyelni, de vannak olyan férfiak, akik erre fogékonyak, én is csak onnan tudom.

Egyértelműen nem lehet attól az apró ténytől elvonatkoztatni, hogy családos ember vagyok, két gyerek apja. Konszolidált, sőt majdhogynem konzervatív kertvárosi környezetben élünk, szóval, ha már saját pénzen vásárolok, akkor valami más kell.

Nőnek a gyerekek, mint eső után a gombák és kezd nagyon kicsi lenni a kocsi. Ez sem fér el, az sem fér el. Nem, nem vihetjük le a biciklit a Balatonra, nem tehetem a fejem tetejére. Nem, a céges kocsira nem tehetünk tetőcsomagtartót, nem akaszthatunk rá utánfutót. Te jó ég…egy Smart For Four-ra utánfutót! az egész M7-es autópálya Törökbálinttól Siófokig rajtunk röhögne.

Egy dologban voltam biztos: az új kocsi automata sebváltós lesz.

A Smart is automata sebváltós volt. Megszoktam, kényelmes, biztonságos. Nem fullad le, és a kuplungozás sem okoz megoldhatatlan mozgáskoordinációs problémát. Meg különben is…ne én szolgáljam ki a kocsit, hanem ő szolgáljon ki engem!

Használtat, vagy újat? Egyértelmű: használtat, de másfél évnél nem idősebbet! Bukjon másvalaki az első év alatt bekövetkezett értékvesztésen!
Németet, amerikait, vagy japánt? Egy biztos: nem franciát! Elég megnézni a fogyasztási adatokat, a meghibásodási adatokat, az értékállóságot (Ok, ebben a Merci is jó), a törésteszt eredményeket…egyértelmű, hogy nálunk csakis japán kocsi jöhet szóba.

No és itt került homok a gépezetbe. A családban hirtelen mindenki elkezdett érteni a kocsikhoz.

-Olyat veszünk, amelyiknek nagy a csomagtartója!
-Olyat veszünk, amelyikben nem hányom el magam, mint a múltkor!
-Olyat veszünk, amelyikben hátul nem szorulunk!
-Legyen piros!
-Legyen kék!
-Anyós oldali légzsákok!
-CD lejátszó!
-Amelyik nagyon gyors!
-Amelyik nagyon biztonságos!

Kezdem nem érteni az egészet.

Mióta is van demokrácia a családunkban? Kinek osztottam lapot ebben a témában? Meg különben is…kocsit veszünk, vagy sétahajót?

A fűthető tükör fontosabb, mint a fűthető ülés. Az ABS fontosabb, mint az anyós oldali légzsák. Sajnálom, de az ABS akár négy életet menthet meg, az anyós oldali légzsák viszont csak egyet. Ráadásul nem is az enyémet. Khm…ezt ki sem mondtam hangosan. Apropó, ellenőriznem kell, hogy a feleségemnek rendben van-e az életbiztosítása. Nem mintha…de azért nem árt, ha van. Nem sok kocsi maradt, amiből választani lehetett: Toyota Prius.

Az országban jelen pillanatban több mint száz ilyen kocsit árulnak. Miután kiszűrtem a túl fiatalokat, a túl öregeket, a túl sok felesleges extrával felszerelteket (beépített, horror-áron frissíthető GPS, automata parkoló, stb.), a minimális extrákkal sem rendelkezőket, maradt három darab kocsi.

Miskolcig nem megyek egy kocsiért. A budapesti emberekben nem bízom (túl régóta lakom itt), a székesfehérvárit viszont nem magánember, hanem egy hivatalos Toyota márkakereskedés árulja. Nagyszerű!

-Halló, még megvan az eladó Prius?
-Még meg. De sokan érdeklődnek iránta.
-Ma meddig tartanak nyitva?
-Meddig tartsunk nyitva?

No, ezt nevezem ügyfélközpontúságnak.
Próbavezetés…mintha kenegetnék a testemet. Egy kicsit lomha, de hát ez már nem egy szappantartó méretű Smart, hanem egy igazi családi kocsi. Meg különben is, nem gyorsulási versenyen szeretnék nyerni vele. Ötven méter vezetésre sem volt szükségem: azonnal éreztem, hogy nekem PONT ez kell. De azért még mentünk egy teljes kört.

-Nos? Tetszik?

-Egy kicsit lomha. Mennyire lehet elhinni, hogy ez tényleg öt és felet fogyaszt százon?
-Stílustól függ. Ahogy ön vezet, sima területen nem fog öt-kettő fölé menni.
-Téli gumi?
-Megoldjuk. Egy húszassal megdobja az árat.
-A teljes ár tekintetében…mennyi diszkontot tud adni a feléből? Mármint ha tényleg e mellett döntök.
-Háááát…mi lenne,ha ingyen adnánk a téli gumit, az átírási költségeket, ugyanakkor mi ajánlhatunk biztosítót is? Azért ez a három milla nagyon kedvező át. Baleset és törésmentes a kocsi. Karcolás sincs rajta. Végig márkaszervizben látták el. Ha bármit talál rajta, akkor a budapesti anyavállalatunk szervize szerződéses garanciát vállal az adott alkatrész cseréjére. Merjük ezt mondani, mert tudjuk, hogy nincs benne rejtett hiba. Megtaláltuk volna.
-A biztosítás tekintetében én is felkészülök, hozok ajánlatot. Ha nagyjából egyforma a két összeg, akkor önöké a pálya.
-Milyen hitelkonstrukcióban gondolkozik?

Hehe…kibújt a szög a zsákból. A nyakamba akarnak sózni valami hitelt. Ezen ők persze jutalék formájában pénzt keresnek, én meg nyöghetem a kamatterheket egy életen át és azon is túl.

-Megpróbálom valahogy összekaparni az a három millát és telefonon visszaszólok. Gondolom, hogy a végső ár ettől független.
-Hát persze.
-Akkor ezt most le is előlegezném. Hatezer Euró megfelel? A többit majd meglátjuk egy héten belül. Tanulmányozni fogom az önök által ajánlott hitelkonstrukciót.

No persze, tanulmányozni fogom, de az hétszentség, hogy kivágom a teljes vételárat készpénzben az asztalra. Ők meg így jártak. Vigasztalhatja őket a tudat, hogy majd az ő márkaboltjukban fogom szervizelni a kocsit. Nehezen telt az egy hét ameddig az összes papírmunka elkészült, de most boldogan repesztek hazafele az M7-esen. Vajon mit fog szólni a család?

Tátott szájjal állták körbe.

A csili-villi Smart után nem erre számítottak. Elsőként a lányom eszmélt:

-Hatalmas hely van hátul! Óriási a csomagtartó! És nem büdös. És hátul is van kisasztal és pohártartó! És…hoppá, kiiktatható a gyerekzár!
-A Smart csak azért volt olyan büdös, mert akkor reggel indulás előtt tejet ittál (pedig mondtam, hogy nem kellene) és rá egy órára kihánytál egy fél liter enyhén savanykás, zöldes-sárgás joghurtot. Az ülés szövete meg úgy beitta a szagot, hogy semmivel nem tudtuk kiszedni. Szóval ne pont te fikázzad a szagokat!
-Az én ülésem is oooolyan kényelmes! Ó, és micsoda műszerfala van! Ez sokkal jobb, mint a Smart! És mekkora nagy kesztyűtartója van! Rengeteg cuccot lehet belepakolni, Kár, hogy ilyen randa szürke…piros, vagy kék színű nem volt?

Most mondjam azt, hogy a szín volt az utolsó a szempontjaim között?
Hiányérzetem van. Nem hallom a fiam hangját. Szegénykém ott áll megkövülten, mint a cövek. Nem szól, nem mozog, talán nem is lélegzik.

-Kisfiam, mi történt? Nem tetszik az új kocsi? Gyere, ülj az ölembe, teszünk egy kört, te vezetsz!

Szegénykém megfagyott. Ezek szerint nem tetszik neki a kocsi. Én meg voltam olyan egocentrikus, hogy a család minden tagját, még az egyetlen fiamat is kirekesztettem a döntéshozatalból. Most meg azzal kell szembesülnöm, hogy utálja az új kocsit.

-Kisfiam, szólalj már meg!
-…
-…
-Apa…!
-Igen?
-Apa…ha majd meghalsz, akkor ugye lehet az enyém a kocsi?