Kolozsvár, 1981.05.14

Félszavak sem kellettek. Csak összenéztünk, a bal kezünk ökléből kivirított a felfele mutató hüvelykujj, a jobb kéz ökle viszont zártan maradt. Esetleg a hüvelykujj és mutatóujjból csinos kis karikát formáztunk és úgy mutogattunk egymásnak, széles vigyorral. Mindenki tudta, hogy ez mit jelent. 

Egy-null.

Magyar-román focimeccs a Népstadionban, világbajnoki selejtező, telt ház előtt. Hehe. Arcról meg lehetett különböztetni a magyart a romántól.  A magyar vigyorgott, a román kevésbé. Nyomasztó csend lepte el az egész várost. Tulajdonképpen nem is a vékonyka győzelem volt az, ami ilyen-olyan irányban felkorbácsolta a kedélyeket, hanem a játék képe. Az elmúlt tíz évben nem láttunk ilyen focit a magyar válogatott részéről, mint amit az első fél órában mutatott. Szétfociztuk a románokat, na. Az utolsó hatvan percet meg inkább felejtsük is el, ne legyünk ünneprontóak!

-Láttad azt a Töröcsik kapufát?
-Te, és amikor Bálint megindult…
-És Fazekas, egy mozdulattal négy felé küldte a három védőt. Azt sem tudták, hol a labda.

Az eksztázist az osztályfőnöknő emelt hangja szakította félbe

-Marci, Tibi, velem jöttök az igazgatói irodába!

Síri csend lett. Mit csináltak ezek a srácok már megint? Tuti, hogy a tegnapi nappal lehet kapcsolatos. Hiába pisszegtünk rájuk, csak összepréselték az ajkaikat, lesütötték a szemüket és kikullogtak a teremből.

-Balhé volt…kimentek a feleki tetőre, hogy a magyar tv-ben, magyarul nézhessék a meccset. Állítólag Vásárhelyről is sokan jöttek.
-Hát, igen…milyen dolog az, hogy az ember a magyar román focimeccst a román tévében románul nézze?

Kolozsvár lent van a Szamos völgyében, szóval ott elég gyatra minőségben, vagy egyáltalán nem lehet befogni a magyar TV tokaji adóját. No de a feleki tetőn már semmi sem gátolja a vételt és ehhez alig 6-7 kilométert kell gyalogolni. Felfele még józanul és izgatottan, lefele már kevésbé józanul, és vagy vidáman, vagy csalódottan. Mivel a román tévé ritkán közvetített nemzetközi focimeccset, ezért egy-egy kupaszerda alkalmával a feleki tetőn szoktak egymásra találni a román és a magyar ultrák (esetenként közel százezren), de ha csak a magyarokat érdekelő meccset közvetített a magyar tévé, akkor a kolozsvári és vásárhelyi kemény mag duhajkodott egymással. Ehhez persze töméntelen mennyiségű sör fogyasztása volt az alapfeltétel, de az amúgy kopár tetőn spontán mód ki szokott alakulni a focidrukker-szubkultúra logisztikája. Az alap a Dacia 1300-as kocsik csomagtartójába helyezett, aksiról működtetett hordozható kb 30 cm képátmérőjű TV-k , bazi nagy hordozható antennák, és házilag buherált jel-erősítők voltak. Egy egy kocsi mögött nagyjából húszan álltak, vagy ültek, társadalmi rangtól, vagyoni helyzettől és szerencsétől függően. Erre az alapra tevődött a számtalan mititei és flekken sütöde, sörsátor, szotyola árus, fizetős-pottyantós budi, vagy ingyenesen használható köz-bokrok, improvizált áramvételező pontok, zászlóárusok, mobil kuplerájok (persze csak az igényes úri közönség részére), szóval minden volt ott, még szekus ügynök is, szép számmal.

Másként hogyan derült volna ki, hogy Marci és Tibi először magyar, később székely himnuszt énekeltek, majd irredenta dalokkal folytatták, és a végén meg nem bírtak magukkal és román zászlót égettek? Most meg sorban állunk. Egyesével fognak minket kihallgatni, ki kivel volt, ki mit csinált, ki kinek drukkolt, ki hány zászlót égetett, közben az osztályteremben a padban ülve farkasszemet nézünk két rossz arcú ügynökkel. Összebeszélés kizárva. Akit kivittek, az nem jött vissza. Nincs infó. Azért remélem, hogy senkit nem végeztek ki.

– Monti, te jössz

Essünk túl rajta.

– Monti, hol voltál a tegnap a meccs alatt?
– Melyik meccs alatt?

Uhhh, ezek nem viccelnek. Sajog a szám széle.

-…
– Mindegy, hogy melyik meccsre gondolnak. Végig otthon voltam.
– Az osztálytársaid azt vallották rólad, hogy együtt voltatok Feleken meccset nézni.
– Az osztálytársaim ezt nem vallhatták, mert mint mondtam végig otthon voltam.
– A zászlóégetés során többen is láttak.
– Hallottam a zászlóégetésről. Ha tényleg ott lettem volna a feleki tetőn, akkor talán erre nem kerül sor.
– Merthogy?
– Merthogy lebeszélem őket. Szerintem zászlót égetni helytelen dolog. Hozzátenném, bármilyen ország zászlaját égeti helytelen.
– Kinek drukkoltál Monti? Magyar, vagy román? Melyik himnuszt énekelted?
– Elvtársak, ez egy olyan kérdés, amire nincs helyes válasz. Ahhoz tudnám hasonlítani, hogy mi van akkor, ha az ember anyja és apja összebalhéznak. Kinek is drukkoljon? Román állampolgárságú, magyar nemzetiségű vagyok. Ezért is nem mentem ki a meccsre. Nem szeretem a balhét.
– Melyik himnuszt énekelted?
– Egyiket sem. Hamisan éneklek. Senki nem örülne neki.
– Ismered a román himnusz szövegét?
– Persze.
– Énekeld el!

Trei culori cunosc pe lume
Ce le știu ca sfânt odor,
Sunt culori de-un vechi renume
Amintind de-un brav popor.

-Elég!
-Mondtam, hogy hamis a hangom.
-És a magyar himnusz szövegét is ismered?

Isten áld meg a’ Magyart
Jó kedvvel, bőséggel,
Nyújts feléje védő kart,
Ha küzd ellenséggel;

-Elég, ez rosszabb volt az előbbinél
-El tudnám énekelni a Marseilles-t is.

Allons enfants de la Patrie,
le jour de gloire est arrivé
Contre nous de la tyrannie
L’étendard sanglant est levé.

– Állj! Ez gyalázat…
– És még el tudnám énekelni hasonló hamis hangon az amerikai és a szovjet himnusz első szakaszát is.
– Milyen viszonyban vagy Marcival és Tibivel?
– Osztálytársak vagyunk. De én mindig is kerültem a balhét. Szeretem a csendet, a nyugalmat, a számok és a klasszikus zene világát. Meg a költészetet és az irodalmat. Csendben, nyugalomban, izgalommentesen szeretném leélni az életemet.
– Homokos vagy?
– Hetero vagyok, de mindig úgy adódik, hogy akad egy olyan ismérv, ami alapján kilógok a sorból. De attól még a lányokat kedvelem. Sajnos egyelőre eléggé egyoldalú a lányok iránti vonzalmam.
– Külföldi rokonokkal, barátokkal milyen szinten tartasz kapcsolatot?
– …?
– Úgy tudjuk, hogy gyakran kapsz leveleket az Egyesült Államokból.

Bakker

– A Berkeley Egyetem fizika szakkörétől kértem egy kis természetbeni támogatást, mert elfogytak a megoldható fizika feladataim. Jó fejek voltak, egyből küldtek egy rakás könyvet, majd időnként néhány kiadványt is.

– Miért nem kértél mástól segítséget?
– Kértem egy csomó helyről, például a Lomonoszov egyetemtől, a Sorbonne-tól, a Harvard-tól és a Humboldt-tól is, de csak az amerikaiak válaszoltak. A könyveket egyébként felajánlottam a suli részére. Persze csak miután átrágtam magam rajtuk.

Összesúgtak, fejüket rázzák

– Nos, Monti „elvtárs”…döntöttünk. Ezt a vallomást kell kitöltened, és aláírnod. Nem nagy ügy, ez csak egy formanyomtatvány. Ez annyival jár, hogy KISZ-ből kizárnák, meg a későbbiekben negyedévente elbeszélgetünk egymással. A beszélgetések során megfigyeljük, hogy tapasztalható-e változás a nemzetellenes irredenta magatartásodon. Együttműködésed esetén ezt a történetet akár el is maszatolhatjuk, de persze történhet ez fordítva is.

– …
– Mire vársz?
– Ez így nem lesz jó.
– Akarsz még egy pofont?
– Nem pofon kérdése. Voltam már egy hasonló kihallgatáson.
– Nocsak!
– Két éve az egyik barátom egy bűnbandába keveredett. Kisebb áruházi lopásokkal kezdték, majd gyerekek zsebpénzét szedték el erőszakkal, gépkocsik tükreit szerelték le, ilyesmi. Na, akkor engem is behívtak, a barátom miatt. Kérdezhetik, hogy hogyan keveredtem egy ilyen sráccal? Egyszerűen ő egy  kiváló fizikus volt. Csak hát a magánélete…A szülei lemondtak róla, neki meg kellett a pénz. De nyilván ezt önök is tudják. Na, akkor megtudtam valamit.
– …
– Azt, hogy Románia egy nagyszerű ország.
-…
– Azt, hogy fiatalkorúakat csakis a szüleik, vagy törvényes gyámjuk jelenlétében lehet kihallgatni. Önök hibáztak. Vagyis ez a kihallgatás de facto meg sem történt. Pont ezért bevallani sincs mit, ezért az önmagamra kötelezően teendő terhelő vallomás is értelmezhetetlen. Akárcsak a többi szerencsétlen osztálytársam esetén. Mondjuk Marci és Tibi kivételével, ha minden igaz. De ezt Önök tudják jobban, mert Önök ott voltak tegnap a feleki tetőn, én viszont tényleg nem.

Reflexio: Mi is történt valójában a kihallgatás során?

I. Elméleti alapok – a reductio és a concessio görög–latin gyökerei
Az emberi érvelés történetében mindig volt egy különös, paradox erő: az ellenfél kijelentéseit elfogadod, sőt megerősíted, de addig viszed, amíg önmaga súlya alatt össze nem omlik. A görögöknél ezt már Szókratész is előszeretettel használta. Az ún. elenchos (ἔλεγχος) módszere abból állt, hogy a beszélgetőtársat rávette, hogy mondjon ki egy állítást, majd azt elfogadva vezette le belőle a belső ellentmondást. Ez volt a szókratészi irónia: „Persze, kedves barátom, igazad van – csak engedd meg, hogy végiggondoljuk együtt a következményeit.”

A latin retorikai hagyomány ezt a technikát két fő terminus köré építette:

• Concessio: engedés. Az ellenfél állítását vagy feltételezését szándékosan elfogadod, nem azért, mert igaz, hanem azért, hogy később felhasználd ellene. Cicerónál gyakori: „Engedem, hogy igazad van… de ebből következik valami, amit te sem akarsz elismerni.”
• Reductio ad absurdum: logikai bizonyítási mód, amely a középkori skolasztikában vált terminussá. Lényege: ha egy állításból következik egy abszurditás, akkor az állítás maga sem igaz.

A kettő kombinációja retorikailag így néz ki:

1. Elfogadod az ellenfél premisszáját (concessio).
2. Kibontod a következményeket (argumentum ad absurdum).
3. Az abszurditás által önmagát cáfolja az ellenfél állítása.

Ez a technika egyszerre logikai és pszichológiai. Logikai, mert belső ellentmondást mutat ki; pszichológiai, mert az ellenfélnek nincs menekülőútja: ha tiltakozik, maga tagadja saját narratíváját, ha hallgat, akkor elfogadja a vereséget.

Shakespeare zseniálisan játszik ezzel a módszerrel a Julius Caesar-ban: Antonius beszédében újra és újra elismétli a mondatot:
„But Brutus is an honourable man.”
Ez formálisan egy concessio: elismeri Brutus tisztességét. De az ismétlést és a kontextust addig feszíti, amíg a hallgatóság számára az ellenkezője válik nyilvánvalóvá. Ez a klasszikus concessio ad absurdum.

II. Monti a szekusokkal – a „nagyszerű ország” narratíva
A kihallgatás során nem a szekusok állítják, hogy Románia nagyszerű ország. Te – Monti – vagy az, aki ezt kimondod helyettük.

„Azt, hogy Románia egy nagyszerű ország.”

Ez a mesterfogás. Nem vitázol velük, hanem rájuk erőltetsz egy narratívát, amit ők képtelenek megtagadni. Tehát nem ők húzzák elő a panelt: te tömöd a szájukba, és ezzel saját magukat főzték meg a kondérban, sőt a fedőt is magukra húzták. Ez az igazi retorikai győzelem: az ellenfélnek nincs saját szava, csak az, amit te adsz neki – és az a szó végül ellene fordul. Ez a concessio. Teljes átengedés. De valójában nem őszinte – inkább ironikus, mint Antonius „honourable man”-je.

Aztán jön a reductio: ha valóban nagyszerű ország, akkor törvényes ország. És ha törvényes ország, akkor fiatalkorút szülő vagy gyám jelenléte nélkül kihallgatni törvényellenes. Ha törvényellenes, akkor a kihallgatás meg sem történt.

Így Monti a szekusokat abba a mocsárba vitte, ahol bármelyik irányba lépnek, süllyednek:

• Ha tiltakoznak: kimondják, hogy Románia nem nagyszerű ország. Ez politikailag vállalhatatlan.
• Ha hallgatnak: elismerik, hogy a kihallgatás semmis. Ez hatalmi öngól.

A „Románia egy nagyszerű ország” tehát nem naiv patriotizmus, hanem retorikai penge. Ugyanaz a működési mechanizmus, mint Antonius híres iróniája: a kimondott szó és a hallgató fejében keletkező jelentés radikálisan eltér. Magunk előtt látjuk, ahogy a két ügynök összenéz. “Ha ez a gyerek félkézzel szétalázott minket, akarunk-e a szüleivel, vagy az ügyvédjével is megmérkőzni?”

III. Monti forrásai – honnan szippanthatta fel?
Monti ebben a pillanatban még nem klasszikus retorikai traktátusokból dolgozik. Nincs kezében Ciceró vagy Quintilianus. Inkább három forrásból szűrődhetett bele:

1. A nagyapa stratégiái
   „Ne a másik szabályai szerint játssz, hanem írd át a forgatókönyvet.” Ez maga a concessio ad absurdum előérzete. Monti megtanulta, hogy nem erőből kell szembemenni, hanem játszani az ellenfél szabályaival, míg azok önmagukat semmisítik meg.
2. Kamaszkori olvasmányok, irodalmi reflexek
   Shakespeare (Antonius), Orwell (nyelv és hatalom cinikus összjátéka), talán Rejtő (aki ugyancsak szeretett logikai csapdákat építeni bohózatba). Ezekből szívódott fel a nyelv ironikus, áthallásos használata.
3. A túlélés ösztöne a diktatúrában
   Románia 1980-as éveiben mindenki megtanulta a „kettős beszédet”: egyszer kimondani valamit, és közben tudni, hogy mindenki más az ellenkezőjét érti. Monti ezt emelte magas szintre: a „bullshit nyelvet” fegyverként fordította vissza a hatalomra.

Összegzés

A reductio + concessio ad absurdum az egyik legősibb és legveszélyesebb retorikai fegyver. Szókratésztől Shakespeare-ig, majd Montiig ugyanaz a logika: ha az ellenfél hamis alapokon álló narratíváját elfogadom, az önmaga ellentmondásában pusztul el. Monti így bizonyította be, hogy a „nagyszerű ország” kijelentés egyszerre igaz és hazug: igaz, mert mindenki kimondja, ugyanakkor hazug, mert épp a kihallgatás ténye bizonyítja az ellenkezőjét. Ezért nincs belőle kiút. Ezért áll ott a két szekus tiszt némán, mint Antonius hallgatósága: tudják, hogy át lettek verve, de nincs szavuk, amivel tiltakozhatnának.

Egy-null a belügyesek szemszögéből

-Nos, Grigoras tizedes, vonjunk mérleget!
-Kapitány elvtárs, tudom, hogy ez még csak a harmadik bevetésem, tehát nem én osztom itt az észt. De ez a nap nekem egy kicsit, hogy is mondjam…
-Tizedes, te most úgy érzed, hogy orrbavertek minket.
-Pontosan, kapitány elvtárs! Ezt a Monti gyereket nem szabadott volna futni hagyni. Értem, hogy egy kicsit túlléptük a hatáskörünket, de mindig is ezt tesszük.
-Tizedes! Most jól figyelj! Ez egy olyan lecke, amit életed, vagy karriered végéig észben kell tartanod!
-Igenis, kapitány elvtárs!

-A központ felé teljesítettük a minimális célkitűzést. Mondhatnám: „sőt…!”. Azt a két ostoba gyereket gyakorlatilag elkaszáltuk, megsemmisítettük. A cinkosaikat megfélemlítettük, szóval tudni fogják, hogy román zászlót nem égetünk, román himnuszt nem fütyülünk ki és így tovább. Ja, meg nem magyarkodunk…
-No és a Monti gyerek? Miért nem rángattuk ide a szüleit és szüleivel együtt miért nem döngöltük a földbe az egész bagázst?
-Ő egy érdekes eset. Vág az esze. Ő egy kicsi T-Rex. Jól orrba vert minket, de volt már ilyen és még lesz is bőven. Tegyük fel, hogy ez a gyerek idehozza a szüleit. Ha vereséget szenvedsz egy kicsi T-Rexszel szemben, volna-e kedved megmérkőzni egy Godzillával? Mert nekem nem igazán!
-És akkor mi lesz?
-Most az lesz, hogy a Montiról nyitunk egy kis dossziét. Elkezdjük őt figyelni. Kivel barátkozik, kik a szülei, nagyszülei, van-e kistestvére, nagytestvére, hova utazik, kivel levelez, ki a szomszédja, kit olvas, mit olvas, kit szokott felhívni telefonon, van-e kutyája, macskája, egyszóval mindent tudni fogunk róla. Aztán egyszer, ha tényleg veszélyessé válik, akkor érte megyünk, (nem ellene) és jól rárúgjuk az ajtót. Nekünk rengeteg időnk van. Ő meg egyszer sem hibázhat. De még túlságosan gyerek ahhoz, hogy ne hibázzon.