A történetnek két könyvre való bontása teljesen nyilvánvaló ókori marketing fogás (a.k.a. piggy backing, vagy spin-off). Az író az Odüsszeiával egyszerűen csak még egy bőrt húzott le az amúgy is barokkos részletességgel tálalt trójai ostromról. Mindazonáltal a Szép Helenével [ügyeletes jó nővel] és Akhilleusszal (a.k.a. antikolt Supermannal) kapcsolatos teaserek már az írásbeliség hajnalán is meglepően jól működtek, így valóban széles néptömegeket lehetett becsalogatni az amphiteátrumokba, ugyanakkor Patroklosz [az ókori Batman Robinja] szerepeltetésével a másság felé történő nyitást is megvalósította. A papírusz használattal és az írnokok bérköltségével járó kiadói költségek csökkentése céljából a két könyv tartalma, a lényegi információ megőrzése mellett az alább vezérelvek szerint sűríthető:

Az Iliász dióhéjban:

Az Iliász előzménye: A spártai zászló alatt egyesült görög seregek egy mondvacsinált casus bellit követően nagy erőkkel felvonultak Trója alá. A sorok között a modern változatban kiderülhet, hogy nő van a dologban – ez mai mentalitás szerint is teljes mértékben vállalható. Ha kell casus belli, akkor lesz casus belli.

Az ostrom irreálisan hosszan, 10 évig elhúzódott (ebből 51 napot már-már kínos részletességgel mutat be a szerző). Ugyanakkor ennek ellenére sincs hitelt érdemlően feltárva a Felek éveken át tartó küzdelmének finanszírozási, közegészségügyi és logisztikai háttere, ezért a történet részleteivel kapcsolatos háttérinformációkat kellő fenntartással kellene kezelnünk (ugyanis alapelveink értelmében egyáltalán nem közlünk másodkézből származó kétes hitelű álinformációkat). A háború sorsát vélelmezhetően eldöntő falovas hadicsel annyira gyermeteg, hogy nehéz elhinni, hogy ezt évezredeken át bevették az olvasók. Ezért e helyett a tárgyilagosság megőrzése céljából mindössze „máig tisztázatlan körülmények között”-et kellene írni.

Végkifejlet: A csatanyerést követő vérfürdőt az erősen korhatáros jelleg miatt teljes mértékben kihagyhatjuk, esetleg utalást tehetünk rá, hogy „ezt követően súlyos atrocitások következtek, melyek során a bosszúszomjas görögök a védtelen civil lakosságot sem kímélték„.

Az Odüsszeia nem egyéb, csak egy elbénázott spin-off?

A második könyvet felölelő Odüsszeia műfajilag egyfajta romantikus kelet-mediterán Bedekker, mindazonáltal nehéz elhinni, hogy olvasóink annyira tájékozatlanok lennének, hogy a tényszerűen a messinai szorost képező Szkülla és Kharübdisz-t ráfűznék a Trója és Ithaka közötti útvonalra (elég csak egy pillantást vetni a Google Maps-re).

Az Odüsszeia már a jellegénél fogva sem is illeszkedik az akciódús Iliászhoz és vélhetőleg a két mű olvasóközönsége is erősen eltérő. Ezért a második könyvet úgy, ahogy van kivághatjuk a kukába, de a tárgyilagosság megőrzése céljából az Iliász mögé beszúrhatunk maximum két oldalt, melyben kifejtjük, hogy Odüsszeusz útban hazafele nagyon durván eltévedt (azért kell szinte csak ővele foglalkoznunk, mert a szereplők köre a cselekmény végére erősen leszűkül), feleségét több ízben, gyakorlatilag minden útba ejtett szigeten megcsalta (Kirké csak egy volt a sok alkalmi partner közül), majd hazaérkezését követően az egyenlő bánásmód jegyében a felesége körül legyeskedő férfiakat rangra és korra való tekintet nélkül olyan súlyosan bántalmazta, hogy azt egyikük sem élte túl.

Epilógus: az önbíráskodásnak ezen módja a kor szokásaiba többé-kevésbé beleillett (ekkor jogállamiságról még nem beszélhetünk, ugyanis Athéni Szolón születésére is még kb 600 évet kellett várni), így nincs semmi akadálya annak, hogy Odüsszeuszt továbbra is a történet egyik pozitív szereplőjének, sőt egy ókori humanistának tekintsük.

Homérosz reflexiója az Iliász és Odüsszeia reloaded-ről

Ó Zeus, miért engedted, hogy elolvassam ezt a förtelmet? A szemem vérzik, a lyra húrjai hamisan pengenek, és a múzsák már nem ihletnek, hanem röhögnek a szakállamba. Piggy backing? Spin-off? Marketingfogás?! Én hexametert verejtékeztem a tűz körül, nem pitch deckeket toltam az amphiteátrumokban.

A tíz évnyi ostrom? A szerző szerint irreálisan hosszú, szerintem viszont tíz csodálatos évad, amely alatt Athén népe ingyen és bérmentve (szerény alamizsnáért cserébe) szórakoztatva lett. Méghozzá általam. És ha már szórakoztatva lett, közben sikerült szépen felépíteni a „rohadék spártaiak” narratíváját. Ez nem háború volt, hanem a legelső binge-watching.

És Patrokloszt Batman Robinjaként emlegetni… Athéné szent olajfája égjen ki, ha ez nem színtiszta istenkáromlás! A hősök dicsőségét zengtem, ezek meg startup-cégbe jegyzik a trójai falovat, mintha az valami technológiai innováció volna. Odüsszeuszból romantikus bedekker-író, mediterrán Lonely Planet-szerző lett, vagy egyszerű youtuber akinek legnagyobb erénye, hogy minden szigeten sikerült félrelépnie. Mondjuk ez elismerésre méltó, csinálja utána bárki is, egyszerű homeless hajótöröttként!

Szophoklész forog a sírjában. „Humanista, Odüsszeusz?! Uraim, ez több mint anakronizmus – ez paródia!” Én pedig csak annyit mondhatok: ha még egyszer leírja valaki, hogy az Odüsszeia „romantikus kelet-mediterrán útikalauz”, Ithaka partjain személyesen köpöm szembe, és az összes kérőt újra levágatom Odüsszeusszal.

Nem, nem bírom tovább. Visszamegyek Hádészhoz, és kérem a Léthé folyójának vizét. Tudod, a felejtés vizét – az ókor metamfetaminját, vagy ha úgy tetszik, krekkjét. Egy korty, és minden fájdalom, minden hülyeség, minden bullshit-reloaded elpárolog az emlékezetből. Csak előtte még… egy Earl Grey teát, citrommal. Azt legalább nem parodizálták halálra.