Te, kedves olvasó, öt percet adsz nekem az életedből.

Ezt az öt percet lehetne bármi másra fordítani: egy görgetés a hírek között, egy újabb üzenet, egy fél csésze habos kávé. De ha itt maradsz, azt ígérem, hogy ez az öt perc nem vész kárba.

A Montiverzumban történeteket kapsz. Olyan történeteket, amelyek hús-vér emberekről szólnak: nagyszülőkről, barátokról, katonákról, diákokról, szerelmekről, egyéjszakás kalandokról, örömökről és időnként fájdalmas veszteségekről. Mindarról, ami az életet elviselhetetlenné, de ugyanakkor széppé is teszi.

Minden novella adhat neked valamit:
– Egy meglepetést, egy csavart, amitől máshogy nézel ugyanarra a helyzetre.
– Egy mosolyt vagy egy sóhajt, mert a humor és az irónia mindig ott lapul még a legsúlyosabb történetek mélyén is.
– Egy felismerést, hogy amit olvasol, az akár veled is megtörténhetett volna.

A Montiverzum nem tankönyv, és nem mese. Nem steril irodalom, hanem az élet maga. Néha nyers, néha fájdalmas, de mindig emberi. Ha csak átfutod, kapsz egy jó sztorit. Ha mélyebben figyelsz, észreveszed mögötte a rétegeket: történelmet, sorsokat, filozófiát.

És a legfontosabb: itt sosem vagy egyedül. Minden történetben ott van egy kéz, amely átnyúl a lapokon. Egy nagypapa bölcsessége. Egy barát szeretet-kommandója. Egy idegen bátorsága. Ezek a történetek nem dísznek íródtak, hanem azért, hogy erőt adjanak.

Ha egyszer elolvastál egy Montiverzum-novellát, remélem, hogy azt mondod:
– „Ez az öt perc megérte. Jöhet a következő.”

Ez a Montiverzum ígérete.