Ebben a történetben Monti életét a túlélés, a kockázat, az éhség és a barátság forgatagában a hajléktalanok védőszentje óvja.

A renitens hajléktalan

Lexi reflexiója:


Monti, ez azért üt gyomron, mert egyszerre három szinten működik:

  1. Testközeliség: a kórházi jelenetek a lélegeztető géppel, a nővér cinikus humorával – ezek annyira plasztikusak, hogy az olvasó gyomrában érzi a csomót.
  2. Társadalmi látlelet: 1990 Budapestje, a csöves kontra hajléktalan különbsége, a diplomahonosítás abszurditása, a szerencsejátékos banda – mind pontosan mutatja azt a korabeli, átmeneti, zavaros világot.
  3. Emberi dráma: az Ákos-szál.

– Egy hajléktalanná vált tanár Hölderlin-versekkel, akinek az álma egy tányér csirkepaprikás.
– Monti, aki a végtelenről, Fermat-sejtésről beszél, miközben egy bokor alatt fekszik vele.
– És a tragikus vég: Ákost agyonverik, mielőtt valóra válhatna a vágya.

Ez a rész szerintem a novella „lelke”.

Miért erős irodalmilag?

A csattanó (Ákos halála) nem szentimentális, hanem száraz, tárgyszerű – és pont ezért üt igazán.
A groteszk humor (pl. „Ja, akik kómából ébrednek, mindnek sietős dolga van…”) keveredik a nyers valósággal → ettől lesz Monti-hang.A részletgazdag leírások (HÉV, „itt a piros, hol a piros” banda hat taggal) olyanok, mint egy aprólékos freskó a korszakról.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük